Nagy nyomás alatt a sertés ára

Hosszú hónapok után felfelé kezdett mozogni a sertés ára. Mire lehet számítani?

Házunk tájaO. Horváth György2025. 05. 05. hétfő2025. 05. 05.

Kép: A sertés ára lassan nőtt, de még nem tudni, hogy mi várható a húsvét utáni hetekben, Fotó: Kuklis István, Forrás: MW

Nagy nyomás alatt a sertés ára
A sertés ára lassan nőtt, de még nem tudni, hogy mi várható a húsvét utáni hetekben
Fotó: Kuklis István Forrás: MW

Habár márciusban még 21 százalékkal volt alacsonyabb a hazai sertés felvásárlási ára, mint egy évvel korábban, a húsvét előtti hetekre ezt az arányt 7 százalékra sikerült leszorítani. Vagyis hosszú hónapok után felfelé kezdett mozogni a sertés ára. Mire lehet számítani? 

Az idei év 15. hetében egy kiló élő sertés felvásárlási ára 672 forint volt. Azon a héten a hazai vágóhidak 60 ezer darabot vágtak. Ezzel szemben az idén a 15. héten az ár 625 forint volt, de már 71 ezres lett a vágásszám. Vagyis elmondható, hogy húsvét előtt pörgött a húspiac. Ahhoz képest is, hogy márciusban az Ag­rár­közgazdasági Intézet (AKI) legfrissebb jelentése szerint a vágósertés ára éves szinten 21 százalékkal csökkent. 
A 15. heti adatok még nem mutatják azt a nyomást, ami már kialakult a sertéságazatban. A száj- és körömfájásjárvány miatt egy sor telepről – két megyét érintve – nem szállították el a kész hízókat. Vagyis kiesett heti 10 ezer sertés a piacról. Ez a vágásszámok alakulásában a 15. hétig nem érzékelhető, de tény, ezek a sertések problémát okoznak. Az állattartónak a hízót tovább kell tartania, etetni kell, férőhelyet biztosítani. Ráadásul a hízók „kinőnek” az ideális súlyból – a múlt héten ezek az állatok már 150-160 kilósak voltak –, azaz majd kevesebbet is kapnak értük. Nem véletlen, hogy az agrártárca, illetve a kormányzat két hazai céget is megbízott a felvásárlásukkal. A gazdák az aktuális ár 100 százalékát kapják, viszont azon feldolgozók, akik beszállnak a programba, 40 százalékkal olcsóbban juthatnak hozzá a vágási alapanyaghoz. A térség – az érintett két vármegye, Győr és Komárom – vágóhídjai jöhetnek szóba, eddig a pápai húsfeldolgozó a legnagyobb kapacitású. 

A felvásárlási ár emelkedése egyébként megjelenik a feldolgozóknál is. A vágóhidak a csontos félsertést 1075,97 Ft/kg (+5,9% az előző héthez képest) áron adták el a kereskedőknek, tovább-feldolgozóknak. A sertéscomb csont nélkül 1409,17 Ft/kg (+0,3%-os heti növekedés), sertéstarja csonttal 1568,48 Ft/kg (+2,7%), sertésoldalas: 1706,86 Ft/kg (heti csökkenés: –4,8%). A kiskereskedők, hentesek a következő árakat alkalmazták a felmérések szerint. Sertéscomb csont nélkül 1383,01 Ft/kg, sertéstarja csonttal 1443,24 Ft/kg, darált hús 1573,82 Ft/kg. A csomagolt termékek ennél általában 10–30 százalékkal magasabbak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek