Atkák mindenhol

Úgy jártam az idén, hogy atkákkal küzdök már hetek óta.

Házunk tájaO. Horváth György2025. 06. 02. hétfő2025. 06. 02.

Kép: A tiszafát most kell kezelni a nagyfokú atkafertőzés ellen

Atkák mindenhol
A tiszafát most kell kezelni a nagyfokú atkafertőzés ellen
Forrás: shutterstock

Úgy jártam az idén, hogy atkákkal küzdök már hetek óta. Kezdődött a lakásban, az ablakpárkányon nevelt paprika- és pa­ra­di­csom­­palántáinkkal. A palánták fejlődése kezdett vontatottá válni, a leveleken apró kicsi pettyek jelentek meg – a szívogatások nyomai. Aztán a pincéből hoztam fel az átteleltetett leandereket, és a tu­­catnyi nagy bokor némelyike szinte szürkévé vált. A napsütésben lehetett igazán látni, hogy baj van: atkák tömege szaporodott el a leveleken. Ez azért érdekes, mert a pince elég hideg és nedves környezet, márpedig az atkák a meleget és a szárazságot szeretik igazán. Emiatt nem csodálkoztam, hogy a lakásban tartott növényein­ken felszaporodtak. Azon viszont igen, hogy a nedves és hideg április-májusban a kerti tiszafáinkon is megjelentek e kártevők. Általában tavasz közepén-végén indul a drasz­­tikus mértékű rajzásuk, szaporodásuk, amikor például a tiszafák belső levelei elsárgulnak és hullani kezdenek. E tünet egyértelműen atkára utal. 

Mit lehet tenni? Egyrészt a lakásban párásítsuk a palánták körüli levegőt, kicsi flakonos sprét használva. Másrészt atkaölővel kezeljük a kertben lévő növényinket. A tiszafánál érdemes tavasz közepén és nyáron, illetve az ősz közepén egy-egy permetezést elvégezni. Méghozzá alapos, szinte lemosó- és nagyon apró cseppes permetezés kell, mert a szabad forgalomban kontakt hatású szerek vannak, vagyis az atkát el kell érnie a szernek, hogy elpusztuljon. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek