Hírességek a Tisza mentén

Manapság az ember messze elkerüli Ukrajnát, így Záhony felé is ritkán megy, pedig pont most kéne mennie. Mert ha Záhony meg Kárpátalja a cél, akkor nincs ideje letérni a főútról, most viszont, hogy nem hajtja a tatár, nagyon is megéri szétnézni az út menti falvakban. 

Szabolcs ez is, a Rétköz és a Nyírség határán, olyan településekkel, mint mondjuk Berkesz, Nyírbogdány, Kisvárda, vagy épp Tiszaszentmárton. A régi faluképekből persze már itt sincs semmi, de az egyházi épületek meg az emlékezet sok-sok régi történetet őriznek. Nyírbogdány például arról híres, hogy Kazinczy Ferenc itt búcsúzott el az édesanyjától, mikor 1800 augusztusában, fogsága idején a munkácsi várbörtönbe szállították. De 1857. június 23-a is jeles nap Bogdány történetében, ugyanis Balásházy János, a neves mezőgazdasági szakíró felhívására e napon itt született kezdeményezés a Magyar Tudományos Akadémia épületének emelésére, melyre a jelen lévő szabolcsi urak 400 forintot ajánlottak fel. Jókai Mór a felhívást lapjában, a Magyar Sajtóban is leközölte, s maga is csatlakozott hozzá, és ennek nyomán hamarosan hozzá is kezdhettek Pesten a ma is álló impozáns épület kivitelezé­séhez. 

Nem kell sokat mennünk, hogy ismét egy szabolcsi „akadémistára” bukkanjunk. Két faluval odébb, a ma is álló berkeszi kastély ura, s építtetője, Vay Ábrahám az Akadémia egyik alapítójának tekinthető. Az 1825. évi országgyűlésen ugyanis Széchenyi István után másodikként 8000 forinttal járult hozzá annak költségeihez. Csak érdekességképpen jegyezzük meg, gróf Vay felajánlása után nyíltak meg igazán a pénzcsapok, mert a szabolcsi gróf után azonnal jelentkezett egy másik szabolcsi mágnás is, nevezetesen gróf Károlyi György, aki 40 ezer forintot ajánlott, őutána pedig rögtön emelte a kezét herceg Batthyány Fülöp is 51 ezer forintos ajánlatával. 

Sajnos a harmincnégy szobás berkeszi kastély egykori berendezéséből semmi sem maradt, és a gyönyörű park is megsemmisült, ellenben a közeli kisvárdai várral, ami kezdi visszanyerni régi formáját. S ha nem is lesz már sohasem a régi, a hozzá fűződő históriák, emlékek ma is élnek. Az irodalomtudósok szerint például az első, bizonyíthatóan magyar nyelvű levelet Várday Aladár küldte 1486-ban ide, a várba Miklós bátyjának. És Németh Péter, a Jósa András Múzeum nagy hírű nyugdíjas igazgatója szerint talán Telegdy Kata, az első magyar költőnő is itt halt meg 1601-ben. 

A leghíresebb várdai történet mégis alighanem Tolvay Borbála nevéhez fűződik. Itt fejezték le ugyanis a szomszédos Nyírtasson lakó Krucsay János feleségét 1727-ben, aminek előzménye Tolvay Borbálának „sok rendbeli paráznaság és ez által ne talán tán történt terhes állapotjában történhetett istentelen praktikája” volt. Később azonban nagyon megbánta Krucsay urunk a tettét, ezért is állíttatta engesztelésképpen a nyírbátori minorita templom Passio oltárát, ami az egész Kárpát-medence egyik legnagyszerűbb szakrális kompozíciója. 

Az országút végén, Záhonyban nincs sok látnivaló, de ha lekanyarodunk keletnek, hamarosan Tiszaszentmártonba érünk, a Losonczyak ősi fészkébe. Várkastélyukat rég elmosta már a Tisza, de a magyar irodalomtörténet nagyon is számon tartja tulajdonosa miatt. Itt élt ugyanis Balassi Bálint egykori szerelme, Losonczy Anna, az Anna-versek ihletője. Aki nagyon is harcos teremtés volt, többször is kidobatta a várból a rokon Várdayakat, ami talán nem is a Várdayaknak szólt, hanem a csapodár Balassinak. Az ugyanis Anna elhagyása után az akkor megözvegyült Dobó Krisztinának, a kisvárdai vár úrnőjének kegyeit kereste, Anna pedig ezt nem hagyhatta szó nélkül. Nem is hagyta.