Géza kitekerte a csíkos napellenzőt a nyári konyha előtt, ahogyan az egy rendes trattoriában szokás reggelenként és leült. Reggel volt és nézte, ahogy a napocska egy háromszöget formázva alácsúszik az árnyéknak, és várta, mikor kell elhagynia a helyet a hőség miatt. Egyedül reggelizett, mert Brigitta von Nettesheim újabban nem evett a déli harangszó előtt. Sőt, utána sem sokat. Kevés kenyér, sok paradicsom a kertből, ez volt a menü. Feltápászkodott, lassan, két részletben, mert odavolt éppen a dereka. Csigolyák nyomtak idegeket, miközben a gomolyfelhők szétszéledtek és tiszta kék ég terült fölé kupolaként. És ha már kupola, a római Pantheon látványa jelent meg előtte, felette az égbolttal és mellette egy kávézóval. Róma, oda kellene menni, gondolta, és letolt a talicskával egy hatalmas víztartályt, hogy megöntözze a réten növekvő veteményest. Majd leszakadt a háta, de a bödönből szétspriccelő víz cseppjei, ahogy csillogtak a napfényben, kárpótolták valamelyest a fájdalomért. Megköszönte hát mindezt az Úrnak, hogy egyáltalán megtehette. Ezt a tartályt egyébként Erdélyben bidonnak hívták a román jövevényszavaknak köszönhetően. Egyébiránt éppen magányosnak érezte magát az univerzumban. Néha rátört ez az érzet, és nem volt menekvés. Többnyire akkor, amikor látszólag nem történt semmi, mint ahogyan most. Mert a semmi megtörténésekor minden van. Szerencsére megérkezett Lajos bácsi, hogy az iránt érdeklődjön, mi lesz Géza és Mariska néni közös szőlősorával, valamint Mariska néni szőlejével úgy en bloc, mivel szépen érik a korai. Belehúzunk, rándult ki a közepes erősségű apátiából Géza, annál is inkább, mert Takeshi úr az első szüretére készül erősen, és ez visszautasíthatatlan ajánlat. Az ám! – rikkantotta egyszerre a befutó Tigristigris és Drágota, mire a szintén megérkező Tűzoltó ikrek elkezdték feltűrni a szoknyájukat. Ettől egy percre megállt a levegő. Taposunk – mondták az ikrek, mentegetőzve mintegy –, már amennyiben ez elfogadott. Az – mondta erre Lajos bácsi, és tétova pillantásokat vetett ide-oda, amelyekhez nem sokkal később Laci bácsi is csatlakozott. Géza kezdett még jobban feléledni, mint mindig, amikor élesedni tűnt a helyzet. A magányosság érzete szétporladt, mint egy homokkő a kezében, egy rög, ami elmorzsolhatatlannak tűnt elsőre, de aztán megadta magát. Hiszen itt vannak, villanások és villantások – gondolta –, aztán majd Mariska néni is megérkezik és kiadja az ukázt. És látszólag nem történik semmi, de megint megtörténik valami.
