Egy életre szól a méhészkedés

A tokaji méhész a város határában lévő telepén, s a közeli Tiszatardoson állomásoztatja a méheit, mi egy szép márciusi napon a tardosi méhészetet kerestük fel, közvetlenül a Tisza partján, ahol jó nagy kertek övezik a házakat. De vannak itt tágas legelők, nagy repce- meg napraforgótáblák is, nem beszélve a széles ártérről, ahol számtalan fa, bokor, köztük a gyalogakác virágzatán legelészhetnek a méhek. 

Most még nem mennek olyan messzire, a szántatlan kertek korai virágain meg a közeli fűzfákon lakmároznak. A kaptárok háta mögött állva gyönyörködünk a méhek nagy sürgés-forgásában, s vendéglátónk arra biztat bennünket, nézzük csak meg, a visszatérő állatkák lába milyen sárga. Megrakva virágporral. 

De mi látunk mást is a kaptárokban, valami furcsa fehér masszát, ami nem más, mint cukorlepény. Porcukor, almaecet, méz és tölgyfakéreg-kivonat keveréke, télutón, kora tavaszon ezzel pótolják a télen kifogyott méhtáplálékot. Szükség is van a kalóriára, amikor újraindul az élet a kaptárokban. Megkezdődik a fiasítás, új egyedek születnek, s azok felnevelése rengeteg energiát és fehérjét igényel. Viszont gyakran előfordul, hogy a természet márciusban még nem biztosít elég táplálékot, ezért az embernek kell arról gondoskodnia. 

Tokaj környékén van jó pár régi, tapasztalt méhész, sokan közülük épp vendéglátónktól lesték el az alapokat. Ferencz József ugyanis nem csupán kertészmérnök, de a gödöllői egyetemen elvégezte a kétéves méhészkurzust is, így a gyakorlati ismeretek mellett alapos elméleti tudás is a birtokában van. Ezért is vállalhatta el a körzet méhegészségügyi felügyeletét, amit jó húsz éven át gyakorolt, s közben az utánpótlást is nevelhette, taníthatta. Más vállalkozásai miatt ugyan a megbízatást nemrég visszaadta, de a zempléni kollégák ma is gyakran fordulnak hozzá tanácsért. 

Főleg a kezdők, a fiatalok érdeklődnek, hogy szeretnének méhészkedni, de nem tudják, hogyan induljanak, s egyáltalán, bele merjenek-e vágni. Azt szokta válaszolni, hogy nagyon szép hivatás, de figyelembe kell venni, hogy nagy-nagy pontosságot, s rengeteg időt igényel. És célszerű néhány családdal kezdeni. Aztán, mikor már kitapasztalták a méhészkedés fogásait, lehet fejleszteni az állományt. 
– Mi is tíz családdal kezdtük – eleveníti fel a harminc évvel ezelőtti indulást. – Egyik rokonunktól vettük, s fokozatosan építkeztünk. Végül hatszáz családnál tartottunk, de ehhez már alkalmazottra, s telephelyre volt szükség, ráadásul mi a méz kiszerelésével, kistételes értékesítésével is foglalkoztunk. Sok munkával járt, de megérte. 

A Covid azonban náluk is közbeszólt. Ráadásul a család építőipari, kereskedelmi vállalkozása is egyre több energiájukat kötötte le, s dönteniük kellett, vagy a méhészet, vagy a többi vállalkozás. Az utóbbi lett volna talán az észszerűbb, de a harminc év azért harminc év, Ferenc Józsefnek nem volt szíve megválnia a méhektől. S ezt ma is helyes döntésnek tartja, annak ellenére, hogy az alacsony átvételi árak miatt manapság nem igazán járnak jó idők a méhészekre. De nem adják fel a reményt. Egyre tudatosabb a magyar vásárló, s nő azok tábora, akik tudják, s állítják, az a biztos élelmiszer, mint a méz is, ami magyar. A tokaji meg a tardosi méz száz százalék, hogy az.