Rozsdás, a cigány kutya
Forrás: Magánarchívum
Forrás: Magánarchívum Mikor a gyermekeink cseperedtek, volt mindenféle kiskedvenc: nyulak, tengerimalac, teknős, és természetesen macskák is, de kutyánk sokáig nem.
A feleségem mesélte, hogy él az utcánkban egy kóbor kutya, aki leül a sarokra, és epekedő, barna szemével állandóan ránéz. Na, ennek az lett a vége, hogy mindennap kapott egy kis eleséget, mindennap csak egy kicsivel beljebb került, míg végül beengedtük a kertünkbe. Attól a pillanattól kezdve rögtön igazi házőrzőként viselkedett, és a feleségem lett a gazdája.
Bántalmazott, kivert kutyus lehetett, mert az első pillanattól kezdve a megfelelési kényszer dolgozott benne, mint azokban az emberekben, akik azt gondolják, hogy a szeretetet csak teljesítménnyel lehet kiérdemelni. Ez nála azt jelentette, hogy bár alapvetően egy félénk jószág volt, még a macskától is megijedt, de kifelé eljátszotta a hőst. A postások, mint a kosárlabdában a hárompontos dobást, hajították a leveleket a ládába, az erre tévedő besurranó tolvaj még idejében meggondolta magát, hallva Rozsdás csaholását és méteres ugrásait a kerítés tövében.
Nevét azért kapta, mert a fő vérvonal német juhász lehetett benne, de egy kicsit barnásabb volt a szőrzete. Cigány kutyának nem ezért tituláltam, hanem mert a szabadságot mindennél jobban szerette. Az első héten annyit rohangált, hogy egy valóságos vályút taposott ki a kerítés tövében. Amúgy egész jó technikája volt: a vendéget simán beengedte, kifelé viszont úgy viselkedett, mint egy igazi farkas… Házi villanyszerelőnket egyszer úgy kellett kimenteni a harapásai elől.
Sétálni nem nagyon lehetett vele, bár többször megkíséreltük, de a pórázt rühellte. Emlékezetes családi történet, amikor a feleségem oltásra vitte az állatorvoshoz. Amikor beléptek a rendelőbe, az orvos Rozsdást szólította meg: Na, elhoztad a gazdit oltásra?
Jó néhány év elteltével daganatos lett. Az orvos megmondta, jobb lesz az eutanázia, mint hogy hetekig szenvedjen. Aznap én vállaltam a hospice-szolgálatot, még sohasem foglalkoztam vele annyit, míg vártuk az orvost és az injekciót.