Kárpátok bársonya

Ha egy kirakodóvásárban a kezünkbe veszünk egy korondi taplósapkát vagy -táskát, az első gondolatunk szinte biztosan az, hogy finomra munkált, bársonyos bőrt érintünk. Nehéz elhinni, hogy ez a meleg tapintású, elegáns anyag nem egy állat kikészített irhája, hanem a bükkfa törzsén élősködő gombaféle, a bükkfatapló (Fomes fomentarius). A tapló gyűjtésének és művészi feldolgozásának erdélyi mestersége – a toplászat – hamisítatlan „szikulikum”(székely jószág). Bár a világ számos pontján használták a taplót tűzcsiholásra vagy sebek vérzésének csillapítására, dísz- és használati tárgyakat egyedül a székelyek formáltak belőle. 

Kemény fából faragták a székely embert, hát még a toplászt! A taplógyűjtés ugyanis sosem volt veszélytelen vagy kényelmes munka. A toplászok gyakran heteket töltöttek a rengetegben, ítéletidőben, a Kárpátok meredek bükköseit járva. Nem tudhatták, hol hajtják álomra a fejüket, mikor érnek haza és hogy mekkora zsákmánnyal térhetnek vissza. 

A száraz ágakon vagy mély szakadékok szélén álló fákon növő gombák lefeszegetése komoly fizikai erőt és egyensúlyérzéket követelt. És akkor még nem beszéltünk a vadon lakóiról: nem egy olyan történet fennmaradt, amikor a toplásznak a hátán lévő, taplóval teli zsákkal kellett elmenekülnie egy kíváncsi, éhes medve elől. 

A begyűjtött tapló feldolgozása igazi családi munka, ahol mindenkinek megvolt a maga pontos feladata. A nehéz fizikai munkát igénylő folyamatokat – a gomba szivacsos rétegének lefaragását, a füllesztést, a nyújtást, a szeletelést és vasalást – a család férfitagjai végezik. Amikor a gomba bársonyos, puha szövetté szelídült, színre lépnek az asszonyok és a fiatalok is: az ő finom kezük nyomán kerülnek fel a tárgyakra a hagyományos virág-, levél- és állatmintás díszítések, ragasztások. Így születnek meg a csodás kalapok, sapkák, táskák, könyvjelzők és terítők. 

A székelyek persze nemcsak szorgalmasak, de híresek a humorukról is. A vásárokba érkező, hitetlenkedő városi vevők, akik sehogyan sem akarták elhinni, hogy egy gombából készült a fejfedő, gyakran váltak a toplászok ugratásának áldozatává. 

A ravasz árusok ilyenkor elkomolyodott arccal közölték, hogy a portéka bizony nem másból, mint a Kárpátok rejtőzködő, ritka vadjából, a „rikkantyúból” készült. Sőt ha a vásárló még mindig gyanakodott, megnyugtatásul hozzátették: ha a rikkantyúbőrből készült sapkát hajnali négytől ötig hordja az ember fia, az kifejezetten jót tesz a férfiasságnak is. A tréfa persze inkább a kedvet csinálta meg a vásárláshoz, mintsem a csodahatást biztosította, de a székely tréfálkozó kedv emléke mindmáig fennmaradt a mesterséggel együtt. 

A toplászat ugyan kihalófélben lévő kismesterség, a központjában, Korondon élnek olyan családok, amelyek generációsan örökítik a tudást. A mai, környezettudatos világban ráadásul sokan keresik a valódi bőr természetes, fenntartható alternatíváit, így a taplótárgyak iránti érdeklődés újra feltámadóban van.