Mediterrán álom a kertben?
Az egymást követő perzselő nyarak, az elhúzódó aszályos időszakok és a kiégő pázsit láttán egyre több hazai kertbarát fejében fordul meg a gondolat: ideje alkalmazkodni a megváltozott éghajlathoz. Amikor a jól megszokott növényeink szomjaznak, a kertészetekben pedig meglátjuk a déli tájak jelképét, az olajfát, könnyen elcsábulunk. De vajon valóban eljött az idejük a magyar olajfaültetvényeknek vagy csupán drága és törékeny kerti díszről van szó? Mielőtt ásót ragadnánk, érdemes alaposan mérlegelni a hazai klíma rejtettebb veszélyeit.
Kép: Ugyan a nyarak melegek hazánkban, azonban a téli fagyok elpusztíthatják szerzeményünket
Kétségtelenül a mediterrán térséget idézi az utóbbi évek nyári időjárása. A heteken át tartó kánikula, a 35 fok feletti csúcshőmérsékletek és a szinte teljes csapadékhiány sok növényfajunkat végletesen megviselte. Nem csoda, ha a gazdák és a hobbitartók olyan fajok felé kacsintgatnak, amelyek éppen ebben a környezetben érzik elemükben magukat. Az olajfa (Olea europaea) ebből a szempontból tökéletesnek tűnik: ezüstösen csillogó, viaszos levelei minimális párologtatást tesznek lehetővé, mélyre nyúló, ágas-bogas gyökérzete pedig még a száraz talajrétegekből is képes felszívni a túléléshez szükséges nedvességet. A nyári hőséget és a tűző napot kifejezetten igényli, a kártevőkkel szemben is meglehetősen ellenálló.
A látszat azonban csalóka. A klímaváltozás ugyanis nem azt jelenti, hogy Magyarország éghajlata egy az egyben átváltott mediterránra, hanem azt, hogy az időjárási szélsőségek váltják egymást egyre kiszámíthatatlanabbul.
Az olajfa hazai meghonosításának legfőbb gátja nem a nyár, hanem a tél. Míg Olaszország vagy Spanyolország déli részein a téli fagyok ritkák és enyhék, addig a Kárpát-medencében a telek még a globális felmelegedés mellett is tartogatnak komoly veszélyeket. Az olajfák fagyállósága fajtától függően korlátozott: a kifejlett, idősebb példányok általában mínusz 10 és mínusz 12 Celsius-fokig képesek károsodás nélkül elviselni a hideget. Ha azonban a hőmérséklet tartósan mínusz 15 Celsius-fok alá süllyed, vagy ami még veszélyesebb, a fagyos időszak hetekig elhúzódik, a fák szövetei fagyási sérüléseket szenvednek, a kéreg megrepedhet, a lomb lehullhat, a növény pedig elpusztulhat.
Különösen igaz ez a fiatal, frissen kiültetett példányokra, amelyek törzse még nem fásodott meg kellőképpen. Tovább tetézi a bajt a csapadékos magyar tél. A mediterrán vidékeken a tél ugyan esős lehet, de a talaj jó vízáteresztő. Nálunk a kötöttebb, agyagosabb talajokban a téli csapadék megreked a gyökérzónában. A pangó víz és a fagy kombinációja pedig garantált gyökérrothadáshoz vezet. Ha a növény gyökere a hideg, nedves földben tönkremegy, a tavaszi felmelegedéskor a fa már nem tud megindulni.
Egy másik sarkalatos pont a gyümölcsbeérés kérdése. Ahhoz, hogy az olajfa ne csak zöldelljen, hanem termést is hozzon, hosszú, meleg őszre és megfelelő mennyiségű napsütésre van szükség. Ha a korai őszi fagyok beállnak, a bogyók még azelőtt károsodnak, hogy beérhetnének. Ráadásul a nyers olajbogyó nem ehető, az keserű glikozidokat tartalmaz, így a szüret után hosszú hetekig tartó áztatással, sós-ecetes fermentálással kell ehetővé tenni.
Mindezek ellenére nem kell teljesen lemondani a mediterrán életérzésről. Védett, egyedi mikroklímájú területeken – mint a déli fekvésű domboldalak, a Balaton-felvidék védettebb zugai, a Pécs környéki Mecsekoldal vagy egy szélvédett belső városi udvar – a fagytűrőbb fajták (például a Leccino vagy az Arbequina) kiültetésével lehet kísérletezni. Fiatal korukban azonban elengedhetetlen a törzs takarása, a tövek takarása lombbal vagy szalmával, és a fagyos téli napokon a fagyvédő fólia használata. Biztonságosabb megoldás, ha a növényt dézsában neveljük, nyáron a kert legnaposabb pontján tartjuk, télen pedig egy világos, 5-10 Celsius-fokos, fagymentes helyiségben teleltetjük.
Ismét bajban az európai olajfaültetvények?
Miközben a magyar kertbarátok a saját olajfáikról álmodoznak, az európai olajbogyó-termesztés a történetének egyik legnehezebb időszakát éli át. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzéséből kiderül, hogy a mediterrán térséget érintő rendkívüli aszályok, a hosszan tartó hőhullámok és a pusztító erdőtüzek súlyos csapást mértek a spanyol, az olasz és a görög ültetvényekre.
Spanyolország a világ legnagyobb olívaolaj-termelője, a globális kibocsátás akár 40 százalékát adja, átlagosan évi 1-1,5 millió tonna olajat előállítva. A nyári forróság miatt azonban a száraz művelésű ültetvényeken megnőtt a terméshullás kockázata, ami végső soron a bogyók olajtartalmának csökkenéséhez vezet. Görögországban még szomorúbb a helyzet: Krétán és Attika térségében az erdőtüzek közvetlenül veszélyeztették és elérték az olajfaligeteket. Olaszországban pedig a déli területek és Szicília küzd súlyos vízhiánnyal.
A kieső termés és a klímaváltozás okozta piaci bizonytalanságok egyenes következménye az árak emelkedése. A növényi olajok árindexe globálisan jelentősen megugrott, és az olívaolaj esetében is újabb áremelkedésre kell számítani.
Érdekesség, hogy a világ három legnagyobb exportőre – Spanyolország, Olaszország és Görögország – adja a globális olívaolaj-kivitel több mint 75 százalékát. Az átlagos világfogyasztás fejenként évente 0,43 liter, amitől a magyar átlag alig marad el a maga 0,38 literes éves személyenkénti fogyasztásával. Bár az ágazat a nemzeti össztermékhez képest viszonylag kis részt tesz hozzá, a vidéki lakosság foglalkoztatásában kulcsszerepet játszik: Spanyolországban 250–350 ezer, Olaszországban 150–250 ezer, Görögországban pedig 80–120 ezer ember megélhetése függ az olajfáktól és az olajpréselőktől. A klimatikus szélsőségek így nemcsak az élelmiszerárakat hajtják fel, hanem egész vidéki közösségek megélhetését veszélyeztetik a Földközi-tenger partján.
