Akkora, mint egy sas, de kígyót eszik. Mi az?

Évszázadokkal ezelőtt, amikor még hazánk területét is nagy erdőségek, legelők és lápok borították, mindenütt jelen volt, ha szerényebb számban is. Ahogy fogyatkoztak az erdők, legelők és növekedtek a felszántott területek, úgy szűkült az ott élő hüllők élettere is, ami a kígyászölyv fő tápláléka. Napjainkban elsősorban a középhegységek déli oldalának erdeiben honos, de él néhány párból álló népessége a Kiskunság síkján is. Márciusban érkezik és októberben indul téli szálláshelyére, az egyenlítői Afrika szavannáira. Hazánkban fokozottan védett, eszmei értéke egymillió forint.

A kígyászölyv sas méretű ragadozó (szárnyfesztávolsága mintegy kétméteres), s noha a magyar neve szerint az ölyvek közé tartozik, a madarak rendszertanában a keselyuk és a réti héják között foglal helyet (alkata ezekkel mutat hasonlóságot). Ideális fészekhelye a tölgyfa, különösen, ha azon a sárga fagyöngy is tenyészik. Kicsi fészkét ide, a fagyöngy bokrába építi, és itt kel ki az egyetlen fióka, amely 60–80 napig is a fészekben marad, miközben a szülők táplálják.

Ahogy a szülőknek, úgy a fiókának is kedvelt zsákmánya a kígyó: a cseperedő kígyászölyv a nálánál nagyobb kígyókat is lenyeli, amelyeket csak lassan emészt, így a kígyófarok mindaddig kilóg a csőréből, míg a gyomorban lévő rész el nem emésztődik.

A felnőtt madár képes akár a kétméteres kígyóval is elbánni, a támadás előtt a táncával szédíti meg: a szárnyaival csapkodva ugrálja körbe a hüllőt, amely így megzavarodik, nem tudván, hová marjon, végül a madár elkapja a nyakánál, és kénytelen megadni magát.

Minthogy azonban a kígyók, siklók száma is erősen megfogyatkozott, a kígyászölyv is kénytelen megalkudni, így jobb híján elkapja a gyíkot, a békát, sőt a pockot és az egeret is. Vadászterülete igen kiterjedt: a fészkétől több tíz kilométeres távolságra is kész elmenni a zsákmányért