A földrengés

Laci bácsi Lurkó papagáj figyelmeztetésének köszönhetően pillanatok alatt felépült a pánikbetegségből, s míg odabent a csillárok lágyan meglibbentek, az asztalok táncra perdültek (akár valami szeán­szon a szellem megjelenésének pillanatában), és ha csak egy kicsit is, mintha lassúztak volna a székekkel, ő odakint a tettek mezejére lépett. A Tettek mezején (így nevezték el azt a területet, amely mintegy összekötötte a párhuzamosan futó szalagtelkeket a szántóföld előtt) már ott tartózkodott Tigristigris egy pásztorbottal a kezében, körülötte a mindenfelől összesereglett állatok. Mert a Föld rengett, ha nem is nagyon, de azért jól észlelhetően. A szarvasbikák szüneteltették a bőgést, őzek és nyulak aggodalmaskodtak csoportosan, és két borz, valamint egy rókacsalád (Vulpes vulpes) is előkerült a vackokból. Utóbbiak között akadt egy kakukktojás is, egy ki tudja, honnan felbukkant sivatagi rokon. Herr Rommel valószínűleg lelécelt az állatkertből – mutatott a ravaszdi felé a botjával Tigristigris. Jó pásztor vagy, Tigris – mondta Laci bácsi örvendezve (amire a sivatagi róka rábólintott), de ezt a jelenséget később hallucinációként értékelte és a betegség utóhatásai közé sorolta. Hármas és négyes erősségű közé teszem – jelentette ki Tigristigris katonásan és zavarát hárítva, akár egy elhárító, vagy mint egy páciens a pszichológusnál, ez nem derült ki pontosan –, alighanem megmoccantak az Adriai-kőzetlemezek. Laci bácsi ekkor ellágyulva az Adriára gondolt, mint egy régi szeretőre, s egyáltalán nem véletlenül, mert régi volt már ez a szerelem, ha egyoldalú is, mert egy tenger ritkán esik szerelembe, ráadásul Laci bácsi már jó ideje nem mártózott meg benne, holott nagyon szeretett volna újra. Adriának hívják az egyik borzot – folytatta Tigristigris, mielőtt Laci bácsi a bipolaritásának leszálló ágába süllyedt volna már megint, alig kikászálódva az előző problémahalmazból. Honnan tudod? – kérdezte Laci bácsi visszatalálva régi önmagához – Mondta? Nem – felelte Tigristigris –, én neveztem el. De, nézd csak, tetszik neki. A borz várakozó álláspontra helyezkedett, de valóban nem tűnt elégedetlennek. Géza és Mariska néni közeledtek a Tettek mezeje felé. Károk? – intézett kérdést feléjük Laci bácsi. Géza intett, hogy semmi, Mariska néni pedig azt mondta: – Keith Richards portréja lezuhant a sublótról. Ómen – mondta erre Tig­ristigris –, fokozottan kell tehát figyelnünk, mert nem mindegy, milyen világot hagyunk Keith Richardsra. Ámen – vágta rá Géza –, de addig is nézzük meg a Lajost. Gondolom, mélyen alszik, de azért mégis.