A kolostor

A mozgolódás alkonyatkor kezdődött. Géza addigra már megtisztította az egykori híd környékét és az egyik fal egy részét. Lassan haladt a tüskés bozótosban, kőről kőre. A nap alacsonyan járta be a horizontot, és korán lebukott egy sziklaszirt mögött. A szikla egyik oldalán rózsaszínben játszott az égbolt, a másikon világoskékben. Égszínkék – gondolta Géza. Rá­­sö­tétedett, mire elért egy magányos kőhöz. Azonnal felismerte fejlámpája fényénél. A felső lapján tátongó nyílás alján világosság derengett. Géza leeresztette a kötelet és rögzítette a végét. Ahogy haladt lefelé, egyre erősebb lett a fény. A kürtő alján egy teremben találta magát. A falak nedvesen csillogtak. A he­­lyiség közepén egy madár gubbasztott. Holló – állapította meg Géza. A madár éppen ivott. Egy tartályba kavicsokat dobált a csőrével, így a benne lévő víz szintje megemelkedett, s egyet-egyet csippentett belőle. Géza megvárta, míg a holló befejezte a műveletet, és megköszörülte a torkát. Köszönetet mondani jöttem – mondta végül. Az életemért – tette hozzá. Különösnek találta a hangját, inkább Tigristigrisére emlékeztette, mint a sajátjára. A madár bólintott és csapott kettőt a szárnyaival. Szemeit Gézára szegezte és pislogott néhányat. A buszvezető imádkozni kezdett. Aztán elkalandozott kissé, majd újra imádkozott. Imádság és meditáció váltogatták egymást, folytak és tűntek egybe és egymásba, míg Géza el nem aludt. Álmában fel-felvillantak az előző húsz év legélesebb képei, amelyek csak most tűntek ilyen élesnek, mert egyébként már elfelejtette őket. Ezek voltak hát a legfontosabb pillanatok, holott akkor egyáltalán nem tűntek olyan fontosnak, bár folyamatosan törekedett az intenzív, teljes megélésükre, de ez nem mindig sikerült. Íme, hát az intenzív osztály – gondolta álmában. És még azt is: vajon mikor öregedtem meg ilyen hirtelen? Ez tehát a pillanatok műve volt. Ezen a ponton egy gyárkaput látott maga előtt, rajta a felirat: Pillanat Művek. Fázott. Erre ébredt fel, hogy fázik. De már nem a teremben, hanem fent a felszínen, a magányos kő lábánál, magzatpózban. Kinyújtóztatta a végtagjait és felpattant. Egészségesnek érezte magát és tettre késznek. Belenézett egy tócsa tükrébe és elfogadta a látványt. Ekkor vette észre a fenyőt, ami előző este elkerülte a figyelmét. Egy mókus ugrándozott az ágain és legfelül ott volt a holló. Gondosan betakargatta a köveket, eltüntette a nyomait és összeszedte a holmiját. A madár felröppent és Géza követte. A nap sugarai átdöfték a ködöt.