A verzió

 A következőt hallgatták meg Tigristigris előadásában a többiek. Amennyiben ­felfogjuk a szinte felfoghatatlant, em­berek pénzt fizetnek azért, hogy a gyere­keik füvön, kavicson, homokon és egyebeken sétálgassanak, akkor nekünk kutya kötelességünk, hogy gondoljunk a kedves szülőkre is, nehogy közben megölje őket a dögunalom. Felnőttpálya, tessék, párhuzamosan, hopp. Tizennyolcas karika, gondolta közben grafikusan Marika. Pontosan, olvasott gondolatot Tigris a Mariska néniéből. Talaj, vitte tovább a láncolatot Lajos bácsi. Mi legyen rajta a rögön, maradt a valóságban Géza. Hardcore verzió, emelte a tétet Laci bácsi. Akkor lássuk tehát. Míg a gyermekek sétálgatnak és túllépnek mintegy a városi flaszteron (szintet – kiáltott közbe Mariska néni), addig a szülők a következő terepek között válogathatnak, folytatta Tigristigris. Üvegcserép, parázs, friss libafos, spanyolcsiga-tenyészet. Két oldalról villanypásztor? – vetette fel félénken Mariska néni. Jó lesz – bólintott Géza, és mondta is. Akkor ebben megállapodhatunk és be is adhatjuk menten a pályázatot. A turizmust agyonélénkítjük, a szezont széjjelfeszítjük, a fűtést meg konkrétan letojjuk – konkretizált Tigristigris. Jachtkikötőt neki! – morrant fel Laci bácsi. Jó ötlet – értett egyet Lajos bácsi –, és még több üveget és betont ide, túlárazott borokkal. Ukrán süllőt mindenkinek! – üvöltött fel a közben megérkezett Joe (Jesús), aki egyenesen az egykor a török által ostromolt vár alól érkezett, ahol most strand vala. Mit érdemes tehát miért? – kérdezett a vele együtt érkezett Aya szelíden –, szóval, hogy nektek, ma­gyaroknak az áldozatot hozatalni (Tarkovszkijra gondolt itt), törökkel, negyvennyolccal és pláne ezzel az ötvenhattal, amikor a gyerekek mentek koktélozni, ti meg most a bárokban, s hát ezekért kár volt megdögleni háttal a falnak, amit Lee van Cleef tudott remekül, a honvédoknak és a honvédeknek, na, jó. Na, jó, de akkor mi legyen ezzel a remek ötlettel? – kérdezte Lajos bácsi. Ultrakonkrétan remek, de ez sem mi vagyunk – mondta Laci bácsi önmagába hasonolva. Rendben van – mondta Géza –, de akkor kik vagyunk mi? Csend támadt. De ez hülyeség, a csend nem támad, csak szelíden lesz. A déli szél sem támadt, csupán jött, halkan. Mégis seperte az esőt Géza arcába, miután a többiek már elmentek. A macskák viszont, megázva kissé bár, de megérkeztek. De jó, érezte át Géza, hogy bizony jó minden, míg él. Október végén, egy szál trikóban, odakint, isten ege alatt. Odabent, a forró leves mellett.