Márai és Maradona

Éhes vagyok – mondja Brigitta von Nettesheim egyáltalán nem váratlanul és nem is sürgetően, de határozottan. Géza tudja, hogy ez­zel a kijelentéssel nem érdemes vacakolni. A Szeptember 20-a ut­cában sétálnak éppen, és már fel is bukkan egy portál jobb kézről, a felirat egy pizzériát hirdet, a neve San Genna'. Mindketten azon­­nal érzik, hogy ez nem lehet véletlen, vagy annak a műve, itt nápolyi pizzát adnak, azokkal a tündéri kis elszenesedett hólyagocskákkal a szélén és csak ott, a karimán vastag az a pizza és mértékletes a feltét, ám mégis pont elegendő, és az is biztató, hogy a hely dugig, olyannyira, hogy az utcán is várakoznak az emberek, akikről lerí, hogy helyi arcok és hangosan cseverészve, borospohárral a kezükben várják, hogy megürüljön egy asztal és a hozzá tartozó két szék, amik olyan közel vannak egymáshoz, hogy a vendégek egy óvatlan pillanatban akár át is nyúlhatnának mások pizzájához vagy akár tintahalához, de persze nem teszik. Gézáék is bort szereznek és elvegyülnek, és Géza tudja, hogy a San Genna’ San Gennaro rö­­vi­dí­tése, Nápoly védőszentjéé, aki Krisztus után 272-ben született és mindössze 33 évet élt, mert egy bíró egyszer csak megvádolta a császár elleni összeesküvéssel és halálra ítélte, de Gennaro sértetlenül szállt ki a tüzes kemencéből, majd a megölésére összeállított medve-oroszlán válogatottat is jobb belátásra bírta, de a lefejezés ellen már neki sem volt ellenszere, viszont május első szombatján, szeptember 19-én és december 16-án vére folyékonnyá válik a ná­­polyi Duomóban, és a csoda megtörténik, hiába keresnek mö­­götte valamiféle katolikus csínytevést a szkeptikusok. Mert csodák igenis vannak, példának okáért Márai Sándor San Gennaro vére című regénye is csodálatos, ami egy férfiről szól, aki lelécel a kommunisták elől, egyenesen Nápolyba, hogy ott élje meg az európai kultúra pusztulását, éppen hogy an­­nak bölcsőjében tehát, ahol pe­­dig még él a hagyomány, a népet még nem csapta agyon a civilizáció, annak ellenére vagy tán azért, mert nagy a szegénység, és már csak a csoda segíthet, ahogyan azt egy szép régi dalszöveg is állítja, ami rokon a megváltással. És eszébe jut még Diego Maradona, az isteni tízes, aki akkora örömet okozott Nápolynak, mert az istenek mindig tízesek, mint Puskás, Pelé és Messi, és még signor Sorrentino is, aki megalkotta a város és a szépség szimfóniáját a Par­thenopé című filmmel, és akkor végre bejutnak a jó meleg terembe, és Géza hamarosan felemeli a recés kést és ezt mondja: életem pizzája.