A belváros

A nemzetség színházba ment. Pontosabban nem oda, de mégis. A falujukhoz legközelebb eső járási székhely ugyanis nem rendelkezett színházépülettel, sem önálló társulattal, de néha azért el lehetett csípni egy-egy előadást. Nagyobb városokból érkeztek a színészek és velük a darabok, régebben tájolásnak nevezték az ilyesmit a boldog kőszínházasok, és igazuk is volt, mert bár nem templomot, házat vagy éppen égtájat kellett betájolniuk, de szinte berobbantak a tájba, bele a vidékbe, ismeretlen kalandok sorába. A vidék maga meg ugye viszonylagos, mert az országban a fővároshoz képest valahogy hirtelen minden vidék lett, amiben az is szerepet játszott, hogy az országnak egyszer csak ellopták a kétharmadát, ami azért, lássuk be, viszonylag ritkán történik meg egy országgal és/vagy egy hazával mintegy, de ez, a Gézáéké már csak egy ilyen haza. Csonka. A vidék viszonylagossága viszont akkor a legszembetűnőbb, amikor egy háromszáz fős faluban azt mondják egy esemény kapcsán, hogy szép volt, jöttek vidékről is. Tehát egy kicsit máshonnan, akár egy másik, szomszédos, szintén háromszáz lelkes faluból. Ilyesmiken tökölt a Géza gondolati síkon, midőn a turnébusz sík vidékre ért, és bekormányozta azt a városka határában elhelyezett körforgalomba, amiből beljebb akadt még néhány, mert a körforgalom divat lett, mint hajdan a tangó. Ekkor pillantotta meg a nagy kisbetűt, ami ormótlan acéllábain úgy tornyosult a város fölé, mint valami győzelmi zászló, ami azt hivatott hirdetni, hogy a hely elfoglalva, hej, meghódítva mintegy, ezt lökte mindenki arcába az a diadalmas logó, az a pökhendi nagy kisbetű, mint a vörös csillagok egykoron. Jelezte továbbá azt is, hogy ezen a helyen gyorsétterem létesül menten, ahol gyorsan lehet majd enni, és erre lesz is majd igény bőséggel, mert gyorsan enni nem jó, és az emberek képesek gyorsan megkedvelni azt is, ami nem jó. A körforgalom körül már eddig is volt négy nagy étvágyú bevásárlóhely, és ezek úgy nyelték befelé ezeket az embereket, mint kacsa a nokedlit, de kacsát azt már nem lehetett látni a környék kertjeiben, az már csak lefóliázva volt a pultokban, darabjaira hullva, és Géza egy pillanatra arra gondolt, hogy az emlékükre átnevezhetnék a zenekarukat Elhalkult Hápogásra, majd később, az előadás után a kihalt barokk belvárosban inkább arra, hogy ezért alszik ez a város, vagy tán halott is már, mert lakói kimentek a külvárosba fogyasztani, és ha megépül a nagy kisbetűs, hát esténként egy lélek nem marad idebent.