Leesett hát az áprilisi hó, és Géza ezt mondta Cirmosnak és a hollónak a hegyre pillantva: – Hósipka. Majd hozzátette: – Hamar elmúlik. Így is lett, de miután körös-körül virágzott a kökény, ami köztudomásúlag hideg napokat jelez, azért elment a gumis úrhoz, hogy rákérdezzen, mi is legyen akkor a nyári gumik felrakásával. Bizonytalankodott tehát. A gumis úr megfontolt ember volt, így aztán hümmögött egy sort, mielőtt kimondta volna az ítéletet. Várjunk még egy hetet, Gézu, így szólt az az ítélet. Géza illő módon megköszönte az iránymutatást, és miután eldiskurált még kicsinység a szakemberrel, elindult hazafelé. A kényelmes és kellemes túraautózás közben zenét hallgatott. Kortársának, a Red Hot Chili Peppers zenekar basszusgitárosának, Fleának első szólólemezét, amellyel a szerző jó so-káig várt, de a várakozás meghozta gyümölcsét. Jó kis jazz – állapította meg Géza –, és még kortárs zene is a tetejébe, ami persze nem elvárás egy kortárstól, de Gézának jólesett. Tisztára olyan, mint ha a szerző összegyömöszölte volna Miles Davis különböző korszakait, bele egy vörösborospalackba, hogy aztán kiszabaduljon onnan a szellem és az üzenet. A Flea persze nem az eredeti, az igazi neve ennek az ausztrál embernek, becenév csupán, angolul bolhát jelent, ami Messinek is jól áll, bár ő meg argentin, de ez mindegy is – morfondírozott tovább Géza, amikor a napocska rávetődött a szélvédőre, kitárt karokkal és szányakkal, akár egy éjjeli lepke. Azokból meg egyre kevesebb van, éppen az autók miatt – szőtte tovább a fonalat Géza, mint az a pók, amelyik beköltözött az autóba, a visszapillantó tükörre. Az utastérből nézve egyben volt a táj. Gézának nem volt szüksége hozzá térképre és GPS-t sem használt. Szép – gondolta a víztükörre pillantva. És ezek is, ők is – az elsuhanó, mégis egy helyben maradó bokrokra, fákra nézett néha-néha – milyen barátságosak, beleértve kökényéket is, holott ők hozták a hideget, legalábbis rájuk fogták, mint holmi boszorkányokra. Így ért el majdnem hazáig, egészen Tigristigris házáig, ahol megállt a kapu előtt. Tigrist az öreg cseresznyefa alatt találta, ahol az utolsó ecsetvonásokat húzta egy autógumin. Ragyogó napsárga lett az a gumi. Hát ez? – kérdezte tőle. Az előző nyári gumim – felelte Tigris. – Gyere, segíts. És kötelet erősítettek arra a gumira, és felakasztották arra a fára, és néhány cseresznyevirág hullott közben az arcukra. Jöhetsz – kiáltotta Tigris, és Drágota, a vándorfodrász felkapaszkodott a hintára. Juhé – mondta és lehunyta a szemét.
