Teljesen odaszoktak a fekete rigók a csobogó vízeséshez. Ittak, fürödtek, repkedtek. Annak ellenére, hogy Géza éppen a rigókat nem etette a télen, mivel kockázatosnak ítélte a macskák miatt. Bájosak – mondta Brigitta von Nettesheim, amikor végeztek a munkával és letelepedtek a tavacska partjára. A napot a Géza és Mariska néni telke közötti szőlősor felújításának szentelték. Karókat és oszlopokat cseréltek, drótot feszítettek, gazoltak, gyomláltak, földet egyengettek, geotextilt terítettek, köveket hordtak a rézsűhöz, végezetül Lajos bácsi végigtolta a fűnyírót a területen, föl-le, az utolsó fel után kikapcsolta a gépet és megfordult. Azta – jelentette ki elégedetten. A szőlősort a veteményestől elválasztó sávban lilába boruló, bólogató íriszek egyetértettek vele. Micsoda tér – örvendezett Mariska néni. Kitágult a világ – mondta Laci bácsi. Akár a világegyetem – fűzte hozzá Géza. Szellősebb és szebb – állapította meg Takeshi úr. Szép munka – mondta Lajos bácsi. Olyan, mint egy boulevard – jegyezte meg enyhén raccsolva Tigristigris, és ezzel egy füst alatt megtörtént a névadás is. Az átalakított területet bulvárnak nevezik hát ezentúl, és gyümölcsfák telepítésére gondolnak majd, de egyelőre még nem, mert elfáradtak és leroskadtak mindenféle padokra és nyugágyakba, onnan bámulva a rigók önfeledt pancsolását és szárítkozásukat az akáckarókon. És ezzel a munkával kidolgozták magukat a sokkból, amiben úgy elvesztek pár héttel ezelőtt, mint Géza nyári konyhájának kulcsa, de az persze kisebb baj volt, mert Géza amúgy sem zárta soha a nyári konyhát, csak lógott a zárban az a kulcs, egy a „Legszebb nap a mai" feliratú kulcstartóval ékesítve. Az a bizonyos vasárnapi sokk viszont keménynek és tartósnak bizonyult. A penetráns bűz szétterült a falu fölött és leereszkedett a kertekbe, a kéményeken át a házakba és onnan egyenesen a lelkekbe. Az ördög járt itt – mondta Brigitta von Nettesheim Mariska néninek, miközben bénultan ültek a televízió előtt. Szellőztetésnek sem volt értelme, a szag mindenfelől áradt és terjengett. A plébános úr végül kivitte a füstölőt a templom elé, és a tömjén illata és füstje oszlatni kezdte a bűzt. Hordába verődött kapucnis alakok rebbentek szét morogva a fák között, hogy aztán a közeli kisvárosban csatlakozzanak ünneplő társaikhoz. Sátán fattyai! – kiáltott utánuk a Kertember, aki a templom kertjében öntözte az árvácskákat. Hangja továbbűzte a bűzt, most meg a veteményes felől hallatszott, ahonnan kapával a vállán közeledett. Kissé gazos volt a fokhagyma, Mari! – kiáltotta mosolyogva.Hegyi Zoltán
