Meghalt a Feri – mondta Mariska néni szomorúan Gézának. A szomorúságon túl volt még valami a hangjában. Mély fájdalom. Lajos bácsi sóhajtott egy nagyot, Laci bácsi egy kavicsot rugdosott vagy inkább csak terelgetett, Tigristigris egy felhőt bámult a fejük fölött. A törzs tagjai nem ismerték személyesen a Ferit, de Mariska néni történeteiből, amelyeket a hosszú téli estéken megosztott velük a fonóban, szinte mindent tudtak róla. Legalábbis életének egy bizonyos szakaszáról. Azokról az időkről, amikor fiatalkorában együtt bandázott Mariska nénivel és még néhány sráccal, akik azóta szintén meghaltak, vagy leléptek az óceánon túlra és nyomtalanul eltűntek Los Angeles ezoterikus forgatagában. A város, ahol laktak reménytelenül szürke volt körülöttük, de ők harsány színeket csempésztek bele, legalábbis a saját kis univerzumukba, amit felépítettek maguknak. A Feri azon belül is színes egyéniségnek bizonyult. Hosszú haját átjárta a szél, a pattanásai vidáman ragyogtak az arcán és többnyire viseltes pulóvert és ballonkabátot hordott, a bőre pedig nyáron is fehér maradt. A törzs tagjai tudták róla azt is, hogy rengeteget olvasott, a történelem különösen érdekelte, szenvedélyesen szerette a Rolling Stones-t és gyűlölte a kommunistákat. Ha megemlítette őket, kivétel nélkül mindig a büdös szót társította melléjük. Tudták azt is, hogy az Endoplazmatikus Retikülök tiszteletbeli tagjaként aktív szerepet vállalt a Mazsola Dead című performanszban, ami egyetlen előadást ért meg, annak is a rendőrség kivonulása vetett véget. És azt is tudták róla, hogy egy alkalommal Mariska nénivel közösen úgy érezték, hogy csupán néhány másodpercnyire vannak a megvilágosodástól, a Fény eredetének megtapasztalásától, olyan közel, mint amilyen közel volt az éjszakai busz megállója, ahol ez az érzet váratlanul rájuk támadt, a házibuli helyszínétől, ahonnan együtt távoztak. Aztán a pillanat elszállt, a busz nem jött csak a hajnal és a két éhes dharma hobó gyalog indult a közért irányába, ami elé a szállítók már kitették a tejet és a kiflit. Most jött a hír – mondta még Mariska néni – aznap halt meg, amikor kijött az új Stones lemez. Egy nagy könnycsepp gurult le az arcán, aztán még egy. Géza átölelte. Fogyunk, mint a Hold – mondta Lajos bácsi. Laci bácsi felvette a kavicsot a földről és a zsebébe süllyesztette azzal a feltett szándékkal, hogy majd odaadja Mariska néninek, tegye a Feri sírjára. A Tigris felfüggesztette a felhő bámulását. Némán álltak még egy darabig.
