Kálmán bácsit mindenki csak úgy emlegette a környéken, hogy a könyves. A hegyoldalban élt a feleségével és már régóta szőlőműveléssel és kertgondozással foglalkozott, de eredetileg könyvkereskedő volt. A könyvek iránti szeretete az életmód váltás után is megmaradt és mivel jó szívvel és lélekkel is megáldotta a teremtője akinek figyelmében feltétlenül hitt, gyakorta megajándékozta a barátait, így a törzs tagjait is egy-egy könyvvel. A viszonzást soha nem váró gesztusait gondos megfigyelés és terepmunka előzte meg. A kötetek kiválogatásánál figyelembe vette a célszemély ízlését és érdeklődési körét, de azért terelgetett is az általa vélt helyes irányok felé. Mindemellett alkalmanként megtömte a hátizsákját könyvekkel, pórázra vette a kutyáját, átvágott az erdőn és elhelyezte a műveket különféle buszmegállókban, elhagyott telefonfülkékben, falusi boltokban és csodával határos módon megmaradt kocsmákban, aztán hazaballagott. Az egyik ilyen kirándulása során futott össze a kisbolt előtt Gézával, Lajos bácsival és Laci bácsival, akik szintén egy embersegítő akció tervezetén munkálkodtak, aminek a szálait aztán néhány perc múlva egy sör mellett szőtték tovább. Az ötletet, a fundamentumot Géza hozta magával Olaszországból és miután kölcsönösen érdeklődtek egymás hogylétéről, elő is vezette Kálmán bácsinak. Ám előbb azért megkérdezte, hogyan is megy mostanában a könyvterjesztés. Nem panaszkodhatom – válaszolta Kálmán bácsi – az olvasási kedv töretlen, az emberek találgatnak és a megyei lap is írt a titokzatos könyvesről. Ez nagyszerű – mondta Géza – mi pedig a felfüggesztetten gondolkodunk. Börtön? – kérdezte Kálmán bácsi. Nem pont – felelte Géza – inkább kávé. A caffé sospeso nápolyi találmány, azt jelenti elfüggesztett kávé, és úgy működik, hogy ha valaki, aki éppen megteheti bemegy egy kávézóba, rendel magának egy espresso-t mondjuk, de kettőt fizet ki. A pultos meg „felfüggeszti” a második kávét és ha betoppan egy rászoruló, szegény ember és megkérdezi, hogy akad-e egy felfüggesztett és éppen akad, akkor békében elfogyaszthatja a pultnál. Méltósággal, anélkül hogy lejmolnia kellene – fűzte hozzá Laci bácsi. Értem – mondta vidáman Kálmán bácsi – vagy ahogyan azt Luciano De Crescenzo nápolyi író oly szépen megfogalmazta, amikor egy nápolyinak boldog napja van, ahelyett hogy csak magának fizetne egy kávét, kifizet egy másikat a rászorulóknak is és ez olyan, mintha felajánlana egy kávét a világnak. Akkor szia világ – mondta Lajos bácsi és a pulthoz sétált.
