Gombperec, a hídlakó

Mi más hírre kaptuk fel néhány napja a fejunket: Gyurcsány Ferenc és Robert Fico átsétál majd a Komáromo(ka)t elválasztó hídon. Ez pont az ellenkezőjét jelentette volna a P. Howard hősei sétájának: nem vicces, hanem igenis komoly, s emellett szenzációs és igen szükséges parádézás lehetett volna.

Aztán persze a híd-szemrevételezés elmaradt, randi Révkomáromban délelőtt, s délután már tudtuk, hogy minden rendbe formálódik, hogy kiállnak a vezetők a nemzeti kisebbségi oktatás mellett, hogy Dunajská Szerdahelyen nem kaptak a rendőrök túl, s azt is, hogy a ha miniszterelnökök körültekintően beszólnak egymásnak, attól még nem lendül meg a szeizmográf tűje.

Gombperec, a hídlakó, aki nemzeti hovatartozására nézvést kétoldali, mint egy valamire való tüdőgyulladás, politikai nézeteit tekintve pedig semleges, mint az ioncserélt víz, meglehetősen csalódott. Nincs más hátra, mint visszafelé, mondja. Az utóbbi napokban beszerzett egy-egy magyar és szlovák zászlót, hogy megfelelően tudja üdvözölni a hídon átkorzózó miniszterelnököket. Most fölöttébb csalódott: inkább megtartotta volna a lobogókért cserébe adott konzerveket. Jobb hasznát nem látja a textíliáknak, befűt a zászlókkal. Úgyis égetik mások is szombat esténként a boltok zárórája után valahogy mégis beszerzett bi-, tri- meg egyéb kolórokat, csak úgy, minden energetikai megtérülés nélkül. Neki legalább meleget adnak egy röpke tízpercre a hídlakás közben. Talán negyedórára is.

Oszt’ felhúzza a hideggel DAC-oló vastag pólót, Dubaiba álmodja magát, ahol talán épp most roppan össze az élet, és közben egyáltalán nem törődik azzal, hogy ő valójában nem is létezik, csupán a képzelet szüleménye, mint megannyi öröm és gond és gond és gond a földtekén.

V. Kolos