Nincs (nem volt) karácsony Corvin nélkül!

A húsz évvel ezelőtti reklám szerint csinos blúzhoz juthattunk 700, szemüveghez az Ofotértnál pedig 138 forintért! Eredeti kínai ételkonzerveket is kínáltak (négyféle ízben!) az ünnepi asztalra, 59,90 forintos egységáron.

A módosabbak NDK-gyártmányú automata mosógépet vehettek a Keravillban 13 410 forintért (a kevésbé tehetősek hathavi részlettel is hozzájuthattak a technika eme csúcsvívmányához), egy fekete-fehér Orion tévé 9500 forintot kóstált (színek nélkül is milyen élvezhető volt a Nők a pult mögött című örökbecsű vagy Isaura szenvedéstörténete), de egy vadonatúj NDK centrifugát már 1210 forintért is beszerezhettünk. „Hazánkban először!” megjelent a Guiness Rekordok könyve 450 forintért, amit a 6984 forintos átlag keresetből igencsak kevesen engedhettek meg maguknak. Még műsoros magnetofonkazetták és olajlemezek közül válogattunk, a farmer leginkább Trapper, a cipő pedig Tisza volt.

1988-at írtunk, amikor még Majakovszkij, Marx Károly, Vörös Hadsereg, November 7., Május 1., nevű utcák és terek között botorkáltunk, az Április 4. Gépipari Művek és a Vörös Csillag Mgtsz virágoztak. De már Első Emeletet, Roxettet és Pink Floydot hallgattunk, és addigra egy kis bécsi kiruccanással szinte mindenki (még a 90 éves nagymama is!) beleszagolhatott a fogyasztói társadalom apró örömeibe.

A Szovjetunió széthullóban, a hazai politikai palettán sorra jelennek meg a pártok. Ismét ott voltunk az olimpián (kétszer nem, és rögtön a 6. helyen az éremtáblázatban!), tudtuk, hogy valami változóban, nyílik a világ, lassan dől a Fal. De még érezni lehetett a paternalista vezetés nyújtotta biztonságot is. A számviteli vezetői beosztás mellé „korszerű városi szolgálati lakás” dukált, a portási állás mellé („kereseti lehetőség: 5500 és 7000 Ft között”) napi 40 forintos étkezési hozzájárulást kínáltak.

Ha valaki autóra vágyott, leginkább Ladák, Dáciák, Wartburgok, Trabantok és Volgák között válogathatott, az igényesebbek 1990 forintért Tesla autórádiót is beszerezhettek, és letekert ablaknál üvölthetett az R-GO meg a Neoton Família. A járgányt könnyen teletankolhattuk, 22 forintos literenkénti benzinár mellett.

Az üzletek szombat déltől hétfő reggelig zárva voltak, de senki nem került az ügyeletes pszichiátriára azért, mert nem mehetett vásárolni. Sőt, az sem okozott elvonási tüneteket, hogy mindössze két tévécsatorna közül választhattunk. Pedig nem volt számítógép, keveseknek adatott meg a Commodore 64. Egy IBM XT-kompatibilis számítógép 94 800 Ft+ÁFÁ-ba került, a 32 bites verzióról már ne is beszéljünk, azért 550 000 Ft + ÁFÁ-t kértek el a megátalkodott kereskedők.

A 3,60-as kenyér már akkor is a múlté (1979-ben volt ez a máig emlegetett „aranykor”), 1988-ban 10,40-et kellet fizetni egy kiló fehér kenyérért. Egy zsömle 1,10-be került, a tej literje pedig 9,20-ba. Egy kiló lisztért szintén ennyit, míg a rizsért 32, a cukorért pedig 26,20-at kellett a pénztárnál hagynunk. A sertéscomb kilója 150 forintot ért, de a leleményesebbek akár 45 forintos áron is beszerezhették kilóját, ha disznót vágattak. A Sopianae cigaretta 15,50 volt, a tíz dekás Omnia pedig 56 forint. Még mindig rengeteg családnak volt kiskertje, de a piacon 28 forintot is elkértek a borsó kilójáért, a krumpliért 12-t, a málnáért akár 80-at is.

A lakáshirdetések közel felét a „lakáscsere” tette ki: odaadom a ceglédi házamat egy hasonló szombathelyiért. Ma már bárkit szemberöhögnének hasonló ötletért. A budai hegyekben egy másfél szobás lakást már 1,3 millióért meg lehetett szerezni, de egy szabolcsi (Perkedpuszta) (fürdőszobás!) házon alig 250 000 forintért túladott volna a tulajdonos. Sokaknak akkor is csak albérletre futotta. Egy „fiatal értelmiségi nő” például havi 2500-ért keresett kiadó szobát, fürdőszoba-használattal.

A gulyáskommunizmus utolsó éve volt. Nem volt mobilunk, sokan az elérhetetlennek tűnő vezetékes telefonra vártak. Táviratoztunk, leveleztünk, szorgalmasan nyaltuk a bélyeget.

És még annyi, hogy húsz évvel fiatalabbak voltunk...