Mikepércs és Debrecen közös háztartása

– Hogyan kerül Dávid és Góliát egy háztartásba? Nos, hosszú történet – sóhajt fel Tímár Zoltán, Mikepércs polgármestere. Mi, amennyiben nem merülünk el a politika ingoványában, így foglalhatjuk össze: volt egyszer egy Derecske-Létavértes, 40 ezer embert „magába foglaló” kistérségi társulás, többek között Konyár, Sáránd és persze Mikepércs részvételével. A települések összefogtak – volna, amennyiben nem alakul ki politikai vita arról, hogy Derecske avagy Létavértes legyen a központ. Igen, ám, de a vita kialakult – a szocialisták és a fideszesek elképzelései természetesen nem egyeztek –, az akkoriban Létavértessel szemben „hoppon maradt” Derecskéhez húzó Mikepércs pedig új, számára minden értelemben hasznosabb társulási verziót keresett.

Keresett, és próbálkozott serényen: a szakhatóságok, a helyi politikai döntéshozók, majd a parlament elé kerültek a különböző elképzelések (szóba került Hajdúszovát, Pocsaj, Esztár, Kismarja, Bocskaikert tagsága), amikor színre lépett a nagy testvér Debrecen is: Debrecen, az egyetlen város Magyarországon (természetesen Budapesten kívül), amelynek 2007-ben nem volt kistérségi partnere. De akart mindenképp, s az akaratból az országházi csatározások végén egy különleges kis kapcsolat született: megannyi sokszereplős variáció után Debrecen és a rendkívül forgalmas 47-es út által kettészelt Mikepércs párosa.

– A mamut mellé kerültünk: kicsiként, de nagy terveket dédelgetve – mondja a helyzetről Tímár Zoltán, aki bepillantást enged a működés mikéntjébe is. – Amennyiben a 2008 márciusa óta prosperáló társulást 100 százaléknak tekintjük, akkor Debrecen minden értelemben (lélekszám, költségvetés, stb.) 98 százaléknak felel meg, mi pedig 2 százaléknyit mondhatunk magunkénak. Ehhez képest a törvény értelmében szavazáskor 50-50 százalék a döntési jogunk: vagyis ha valamiben nem tudunk megegyezni, akkor nincs döntés… Speciális a helyzet, az biztos: ha a kistérségi tanács összeül, akkor a két település első emberének kell megjelennie, vagyis Kósa Lajosnak és nekem. Ha valamelyikünk nem megy el, a tanács határozatképtelen – lenne. Igen, csak lenne, ugyanis ilyen nem fordul elő, ráadásul többnyire nincs különvéleményünk sem. Családias légkörben, egyetértésben dolgozunk – meséli a polgármester, aki konkrétumokkal is szolgál.

– Amikor elkezdtük, abban bíztunk, Debrecen gavallér lesz – és nem kellett csalódnunk.  Érthetően nehéz a két település intézményrendszerét szinkronba hozni, ám vannak olyan területek, amelyből az együttműködés során profitálhatunk. Ilyen az oktatási terület: az iskola és az óvoda működtetésére nekünk tavaly 120 millió forintot kellett fordítanunk, ami számunkra hatalmas összeg. Az idén – miután iskolánk és óvodánk egy-egy debreceni intézmény tagintézménye lett - a kistérségi társulásnak hála erre 40 millió forint pluszpénzt kapunk, ennyivel dotálja az állam kiegészítő normatívaként az ilyen projekteket. A mikepércsi intézmények önállósága ezzel együtt megmaradt: vagyis ez nekünk megéri – jelenti ki határozottan Tímár Zoltán, aki fejlesztési lehetőségeket lát szociális területen, az orvosi ellátást illetően is.

A mikepércsiek tehát jól érzik magukat a gavallér mamut mellett: közeli vágyuk az, hogy majdan a Debreceni Közlekedési Vállalat által üzemeltetett városi „számos” buszok Mikepércsre is kijárjanak majd.

– Lakosainknak akkor nem kell majd helyi és helyközi buszbérletet is vásárolniuk, s ezzel sok ezer forintot takaríthatnak meg. Kósa Lajos támogatja az elképzelést, tehát a kistérségi tanács egyetért a kérdésben... Sőt, már elővárosi vasútról és nagy ipari beruházásról is álmodozom – vázolja a helyzetet a polgármester.

Mi pedig ezt halljuk, ha Mikepércsről Debrecen felé nézünk...

Képforrás: www.panoramio.com – Csiszér Dezső