
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

A polgári önkormányzat mintegy három és fél, a kormány hárommillió forintos támogatást szavazott meg a pénteki gázrobbanás károsultjainak.
A Szabad Föld Online már beszámolt arról, hogy a hajdú-bihari Polgáron történt gázrobbanás két halálos áldozatot követelt. Többen otthon nélkül maradtak, miután a detonáció hatására összedőlt, vagy súlyosan megrongálódott a házuk. A tíz sérült lakóházból kettő teljesen lakhatatlanná vált. A keletkezett kár értéke 40 millió forintra tehető.
A szakértők eddigi vizsgálata szerint a vezetékes gáz berobbanása okozta a 32 éves F. Krisztián és 74 esztendős édesanyja halálát, akiket a ház törmelékei maguk alá temettek. Az eddigi adatok arról tanúskodnak, hogy a gáz a tetőtérben szivárgott, egy golyóscsap nem volt vakdugózva, ami szakszerűtlen kezelésre és használatra utal. A gáz onnan terjedt szét a lakóházban. A fiatalember a robbanás előtt pár perccel tért haza, s valószínűleg az általa felkapcsolt villany vagy más elektromos berendezés robbantotta be az addig kiömlött gázt.
A Tóth József polgármester vezette 14 fős polgári képviselőtestület rendkívüli ülésén ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy a 2009-es költségvetésben meghatározott kríziskeretet a károsultak megsegítésére fordítsák. Egymillió forintot a hatfős Löki családnak utalnak, mert lakhatatlanná vált az otthonuk és biztosítással azonban nem rendelkeznek. Egy másik család, akiknek ugyancsak el kellett hagyniuk az otthonukat, 500 ezer forint gyorssegélyt kapott a polgári önkormányzattól. A többiek – a kár mértékétől függően – háromszor 100 ezer, valamint háromszor 25 ezer forintot kapnak. A képviselők egymillió forintot a városgondnokságnak szavaztak meg, amely a romeltakarítási és kárrendezési munkálatokat végzi a következő napokban. A képviselők márciusi tiszteletdíjukat – mintegy 500 ezer forintot – ajánlották fel a négygyermekes Löki és az Urbán családnak.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök telefonon kereste meg Tóth József polgármestert, kérve, hogy tolmácsolja részvétét az elhunytak családtagjainak. A miniszterelnök hárommillió forintos támogatást utal át a károsultak megsegítésére.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu