Ide nekem Mickey egeret!

„Bevallom, a mai napig egy csavart sem tudok befúrni a falba, sőt, egy villanykörtét is képtelen vagyok kicserélni, de már gyerekkoromban felismertem, hogy jó érzékem van a nyelvekhez. A kötelező orosz mellett megtanultam angolul és németül, így érettségi után könnyen boldogultam a szállodaiparban, szépen meneteltem felfelé a ranglétrán.

Mindaddig, míg meg nem talált a titkosszolgálat. Véletlenül kiszúrtam egy hamis útlevelet, és ettől úgy gondolták, a „szervezetnek” szüksége lenne erre a nyelveket beszélő, őstehetség kémtanoncra. Nemet mondtam. Azt hittem, csak ijesztgettek azzal, hogy engem itthon semmilyen egyetemre sem fognak felvenni. Rájöttem, tényleg elért addig a kezük.

Elegem lett, úgyhogy ’87-ben az első feleségemmel összepakoltunk és meg sem álltunk Kanadáig. Egytáskányi ruhával, pénz nélkül érkeztünk meg. Torontó sétálóutcáján megindultam és szó szerint mindenhová beajánlottam magam. Olyan jól sikerült „előadnom” magam, hogy ezzel a legendás műszaki analfabetizmusommal légkondicionálókat szereltem – ami valójában annyit jelentett, hogy fogtam a mester létráját és szórakoztattam. Aztán gyorsan váltottam egy étteremre: két hónap alatt mosogatóból üzletvezető-helyettessé küzdöttem fel magam.

Mindeközben ingyenes szemináriumokon új értékesítési formákat és üzleti gondolkodásmódokat tanultam. Egy hirdetésre jelentkezve vágtam bele a lexikonügynökösködésbe. Az elv briliánsnak bizonyult! A kereskedelmi negyedben sorra jártam az irodákat, cégeket, és piackutatóként mutatkoztam be, aki kíváncsi az olvasók véleményére az új enciklopédiáról. Szerényen csupán egyetlen sorozatot hagytam ott, ingyen, hogy nézegessék, olvasgassák, és megköszönöm, ha egy hét múlva majd elmondanák a véleményüket. Annyira meglepődtek, hogy nem akartam rájuk sózni semmit, hogy a könyvek maradhattak. Azért távozáskor megemlítettem, hogy ebben a piackutató időszakban nyomott áron, mondjuk száz helyett húsz dollárért megvásárolhatja bárki, sőt minden tizedik ingyen van. Ennyi elég is volt: a recepciós Judyk és a titkárságvezető Johnok a saját potyapéldányuk érdekében akcióba lendültek, és egy hét után dőltek a megrendelések. Olyan jól ment az üzlet, hogy hamarosan már én képeztem ki az ügynököket.

Egy szép napon belegondoltam: tulajdonképpen ezt egyedül is tudnám végezni, ha céget alapítanék. Az értékesítési alapelv adott, „csak” egy terméket kell keresni hozzá. Épp akkor olvastam egy cikket, hogy lejárt a Disney-mesefilmek másolási joga, vagyis szabadon lehet sokszorosítani Mickey egeret és Donald kacsát. Kigyúlt egy lámpa a fejemben! Hamarosan a garázsomban két portugál néni hármasával fóliázta a videokazettákat, én meg az említett módszerrel árultam őket. Hármat tudtam adni annyiért, amennyibe egy került a boltokban.

A csúcsüzletet egy csillogó-villogó, szirénázó kempinglámpa jelentette. Rengeteget kerestem vele egy olyan országban, ahol a horgászás népsportnak számít. Mégsem akartam Kanadában élni. Honvágy gyötört. 1991. január 7-én hajnalban jöttem haza.”

Hogy miként boldogul azóta idehaza Kovács Attila, azt megtudhatja a Szabad Föld 2009/8. számából.