Roppannak a falak

Az Orosháza és Békéscsaba közt nagyjából félúton fekvő faluban előbb a vonalzóval megrajzolt, nyílegyenes utcák tűnnek fel az embernek, aztán nyomban a rengeteg aládúcolt, vastag gerendákkal megtámasztott ház. S nem csak a nyolcvan-száz éves parasztházak! Hatalmas repedések futnak végig a templom erős, vaskos falán, s ugyanez a helyzet a középületek egy részével is. Pedig azok nem vályogból készültek, hanem úgy, ahogy elő van írva. Betonalappal, betonkoszorúval.

A baj valamikor a nyolcvanas évek derekán kezdődött, amikor szinte egyik napról a másikra süllyedni kezdtek a temető sírjai. Nemsokára pedig megjelentek az első repedések a házakon is. De ennek akkor még nem tulajdonított nagy jelentőséget senki, hiszen pár kisebb repedés a vakolaton majdhogynem megszokott az idősebb házaknál. De aztán megjelentek az új építésűeken is, majd már nemcsak a vakolaton cikáztak a repedések, hanem a falakon is. Most a falu s a hozzá tartozó Gábortelep ötszáz épületének legalább kétharmada sérült, és még csak remény sincs arra, hogy a folyamat megáll. A házak ugyanis romlanak, a ma még kiváló állapotúnak látszó új épületek tulajdonosai se lehetnek biztosak abban, hogy egy-két év múlva is szilárd lábakon fog állni a házuk.
A bolt előtt egy zöldséges láda mellett három asszony beszélget, mindannyian ugyanabban a cipőben járnak. Éjjelente náluk is pattannak a falak.

– A téglaházak még hangosabbak! Ott nem pattannak, hanem roppannak a falak. Kezdetben azt hiszi az ember, hogy nyomban összedűl a ház. De aztán meg lehet szokni.

Köveskúti Jánosné, a zöldséget áruló aszszony nem is a pukkanásoktól fél, hanem attól, hogy egyszer elszakad a villanyvezeték. Vagy hogy valahol elpattan a gázvezeték, és nem veszik majd észre. Gondoljunk bele, ha valaki gyanútlanul gyufát gyújt majd az ömlő gáz közelében!

Az egyre romló helyzet persze nem hagyta nyugton a falut. Az eltelt húsz évben szakértői jelentések garmadája készült, de most is ugyanott tartunk, mint két évtizede. Senki se tudja a repedések pontos okát. A legtöbb szakértő az úgynevezett duzzadó agyagot hibáztatja. A méter vastag termőtalaj alatt ugyanis szerintük ilyen anyag húzódik, ami a csapadék, illetve a szárazság hatására hol összehúzódik, hol kitágul. Ezt a mozgást pedig képtelenek követni a falak.

Mondják ezt ők. A falu viszont mást mond.

– Ötven meg száz éve miért nem repedeztek a falak? – kérdi tétován a község valamikor talán legszebb, ma viszont rogyadozó háza előtt a tulajdonos, özv. Deák Ferencné, aztán bevezet minket a portára.

Rémisztő állapotokat találunk. Itt nemcsak hogy megrepedtek a falak, de egyenesen szétnyíltak – a laikus is látja, életveszélyes a ház. A hátsó fal nyílásán rendesen belátni a házba, az idős asszony azonban nem tud mit tenni. Pár éve ugyan a helyi önkormányzat az állami segítség felhasználásával az ő házát is kitámasztatta, de a gerendák lassan elöregednek, cserélni kéne őket. Pénz viszont nincs.

– A szakértők összevissza beszélnek – véli Varga Gábor polgármester. – Az az érzésünk, nem merik kimondani az igazságot. Mert ha kiderítenék, hogy mondjuk az olajkutatók vagy a vízművek a felelősök, aligha kapnának azoktól több megbízatást.

Itt a közelben olajat meg gázt kereső MOL-t  s még inkább a falutól pár száz méterre kutak garmadáját működtető Békés Megyei Vízműveket okolják a kialakult helyzetért. Mint mondják, addig nem volt gond, amíg két-három nagy teljesítményű kút üzemelt. De most, hogy a korábbinál sokkal több vizet szívnak, persze hogy összeroskad a talaj. S persze hogy reped a fal, szakad a plafon.