A Megyeri híd–sztori

Az alvállalkozók dühösek és kétségbeesettek. Jogosan követelik azt, amiért megdolgoztak, azonban előreláthatólag csak hosszú pereskedés árán kaphatják meg a pénzüket. A fővállalkozó ugyanis a több mint kétmilliárd forintos tartozását egyelőre nem akarja törleszteni.

Miképpen lehetséges, hogy egy ilyen méretű cég, mint a Ganz Acél Zrt. egyszerűen csak eltűnjön? A károsultak közös képviselője, Horváth László szerint döbbenetes látvány volt, ahogy a cég telephelyét egyik pillanatról a másikra felszámolták, az utolsó csavarig mindent elvittek, az irodákat kiürítették, és a területet eladták. A gyors elillanás már alapjában véve gyanús, főleg, hogy a Ganz Acél sem az ingatlan eladásából származó, sem egy korábbi ügyletéből eredő, másfél milliárd forintos bevételét nem fordította a tartozás rendezésére.

Ezt megelégelve a károsultak óriásplakátokon hirdetve akarják felhívni a figyelmet a csalásra. Feketelistát készítettek azokról a cégekről, amelyektől érdemes óvakodni. Azonban mint az a rendőrség vizsgálataiból kiderült, csalásról nem beszélhetnek, mert a Ganz Acél Zrt. amíg tudta, addig fizette az alvállalkozóit. Így csupán csődbűntett gyanúja miatt lehet nyomozni, a kárvallottak pedig csak polgári peres úton követelhetik jogos jussukat. Ez azonban évekig elhúzódó procedúra lehet, és miután a vállalkozók nagy része már így is szinte a csőd szélén áll, kérdéses, ki tudják-e várni, míg megszületik a bírósági döntés.

Úgy tűnik Magyarországon szinte lehetetlen botrány nélkül végigvinni egy-egy nagyobb beruházást. Ezt több példa is alátámasztja, hiszen elég csak a BKV „áron felüli” busztenderére, az útfelújításokra, vagy a budapestiek „gyöngyszemére”, a 4-es metróra gondolni.

E példák egyre erősítik az emberekben a bizalmatlanságot, és felvetődik a kérdés, miképpen kerülhetnek olyan cégek a forró kása közelébe, akiknek már korábban is több problémás ügye volt? Jelen esetben például a Ganz Acél fizetőképessége már korábban is megkérdőjelezhető volt, ugyanis több nagy projektjük során merültek fel pénzügyi problémák. És kérdés az is, miképp lehet, hogy az állam a kiemelt nagyberuházásoknál sem él számonkérési jogával, hogy ellenőrizhesse a pénzügyi elszámolások állapotát?

Megoldás márpedig lenne. De ahhoz átláthatóvá és kezelhetővé kellene tenni az évtizedek során kialakult bürokratikus, al-alvállalkozói rendszert, melyben a pénz valahol mindig elvész. De ehhez a „szerencsés keveseknek”, akik jól járnak, nem fűlik a foga...