
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Lakossági támogatás híján kénytelen volt visszavonni a csatornázási pályázatát Létavértes önkormányzata. A hajdú-bihari település így több mint 2 milliárd forinttól esett el, továbbá öt évre az újrapályázás esélyétől is.
A létavértesiek a lakossági fórumokon elhangzottak ellenére sem értették hogy ettől az évtől kezdve csatornázási hozzájárulás címen miért kellene portánként havi 1300 forintot fizetniük. Az új hálózatnál lakásonként 130 ezer forintot kellett volna magukra vállalniuk, nyolc éves futamidőre. De akik korábban ingyen jutottak a szolgáltatáshoz, nem értették, miért várják el tőlük, hogy a jövőben fizessenek. Így a többségük nem is támogatta az önkormányzat tervét – s ezzel a már elkészült, kifogástalan pályamunkát –, pedig több mint 2 milliárd forintot nyerhetett volna a település a helyi csatornázási programra!
Létavértesen 2748 portát tartanak számon, de a csatornázási tervnek része lett volna az a 101 lakótelek is, amelyeket a vértesi részen lévő, volt temető helyén az önkormányzat az egyházakkal közösen szeretett volna kialakítani. Miközben jelenleg 814 porta van rákötve a 15,5 kilométeres hálózatra, a tervezett, összesen 54 km-es hosszú csatorna újabb 1960 lakást érintett volna.
Az önkormányzat az elmúlt évben 6,8 millió forintot nyert el a tervezésre és a műszaki előkészítésre, amit 2,8 millió forinttal megtoldva elkészítette a csatornázási terveket, de azok beadására már nem került sor. Az érintett 1200 lakos helyett csupán 160 fő küldte vissza a belépési nyilatkozatot. Az önkormányzat pedig nem tehetett mást: visszalépett a 2,3 milliárd forintos pályázattól. Ezzel viszont öt évre kizárta magát a hasonló pályázati lehetőségből.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu