A magyarokat lelövik, ugye?

Sajnos egyre gyakrabban lövik le a honfitársainkat. Irakban, Afganisztánban – várható helyeken, hiszen mindkét országban jelen vannak csapataink vagy (al)vállalkozóink; valamit (kockázatot) valamiért (pénzért). Most viszont Bolíviában lőttek le magyar állampolgárt, ahol nincs semmiféle katonai vagy hasonló küldetésünk.

Laptársaink cikkeznek egyre Rózsa-Flores Eduardo haláláról. Mivel nemigen váltak publikussá az események részletei, nagyjából minden média ugyanazt közli: a bolíviai televízió hírműsorának fordítását meg az áldozatok – másodikként a román állampolgárságú, de magyar nemzetiségű, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpád – életrajzát. (Volt egy harmadik áldozat is, az ír Michael Martin Dwyer, de hát ír útlevelet szerezni a világháló fórumainak szakértői szerint nem olyan nehéz; majd kiderül, ki is volt ő tulajdonképpen.) A cikkek elolvasásához elég beírni a nevüket bármely internetes keresőbe – a Wikipédián pedig életrajzi adatait is megtalálni Rózsa-Flores Eduardónak.

Homályosak az események részletei. Meglehet, soha nem is fogjuk megtudni, mi történt. A jó oldalon harcolt(ak)? Vagy éppen ellenkezőleg? Dél-Amerika, s benne Bolívia megítélése nézőpont kérdése; számunkra talán – sőt biztosan – felfoghatatlan az ottani helyzet, értékrend.

Keddre a tévében nagy fontosságú, a rejtélyről a fátylat fellebbentő műsort ígérnek – ajánlom mindenkinek, nézze meg. Aztán meg osszon és szorozzon a nagyérdemű, ahogyan én is fogok.

Egyvalamit viszont fontoljunk meg: történetünk főszereplője a szülővárosában halt meg. Lehet, hogy az utókor majd így fogalmaz: esett el. Vagy így: ott végezték ki. Vagy: ott ütöttek rajta. Vagy: ott halt hősi halált. E mondatok mind-mind mást és mást jelentenek – Dél-Amerika messze van.

Ezt írta egy versében R-F E, a költő:

„Mikor egyszerűen sok a zászló,
és sok a szó és a jelek a fehér falakon és az ajtókon
az órát össze kell törni.”

Nos, az ő órája összetört. Ha okosak vagyunk, körültekintően vigyázzuk a sajátunkat.