Bakizó építkezők

Nem véletlenül született a mondás: az ember első házát az ellenségének, a másodikat a barátjának, a harmadikat magának építi. Így valószínű, hogy az utolsó változattal már akár elégedett is lehet. Hiába a korszerű építőanyag és technológia, a bakik mégis fölbukkannak a tervezéstől a kivitelezésig – bár kétségtelen, hogy ha az építtető alaposan beleássa magát a szakmába, és végig árgus szemmel követi az építkezést, sok hiányosságnak veheti elejét.
A leggyakoribb alapvető hiba, hogy a rakott fal nincs derékszögben, nem függőleges, netán a kettő együtt is megjelenik. Ezek legtöbbször a burkolási munkáknál tűnnek elő, és a burkoló próbálja meg eltüntetni. Hogyan? Úgy, hogy az egyik helyen vastagabban, a másikon vékonyabban rakja a szigetelést, a vakolatot. Hogy aztán egy hibából minimum kettő legyen. Megjegyzendő, hogy a legkorszerűbb, ma még újdonságnak számító, síkra csiszolt felületű tégla esetén, ha az első sort pontosan rakták, ilyen nem fordulhat elő, mert ezekből milliméterpontos falazat rakható. (Ha csak nem kapatos a kőműves, mert az még ilyen „csodára” is képes.)

Az anyagpazarlás egyik legjellemzőbb területe a falazóblokkokkal való gazdálkodás, illetve az, hogy ezeket nem gyémántkoronggal vágják, hanem a kőműveskalapáccsal törik. Komoly megtakarítás érhető el az olyan kiegészítő elemek használatával, mint a feles, a sarok- és a kávatégla, illetve -blokk. Ez utóbbi kifejezetten a nyílászárók beillesztésére, rögzítésére való, használata csökkenti a falazás idejét, a fölhasznált habarcs mennyiségét és jó hőszigetelést nyújt. Tény, hogy nem könnyű pontosan kiszámolni, hogy egy házhoz mennyi kiegészítő elem kell, de ha valaki veszi a fáradságot, sokat nyerhet rajta. Nem ritka a helytelen fugatávolságból eredő hiba sem, amikor az egyes falazóelemek közötti távolságot nagyobbra hagyják, mint kellene, és így a falazat jóval több habarcsot nyel el, mint amennyi szükséges lenne.

Noha ma már kevésbé jellemző, de előfordul, hogy – leginkább költségmegtakarításból – elnagyolják vagy elspórolják a szigetelést. Az még hagyján, ha a hangszigetelés marad el (ámbár ennek is kellemetlenek a kihatásai), sokkal bajosabb, ha a talajnedvesség elleni szigetelést spórolják el. A lábazatról induló falazatok szigeteletlenül hagyása oda vezethet, hogy a talajból fölszivárgó nedvesség a falba jut, a vakolat átnedvesedik, penészedni kezd, lepotyog. Amit már utólagosan helyrehozni nagy fölfordulással és komoly költséggel járó beavatkozás. Arról nem is beszélve, hogy aligha lesz tökéletes.