Macskanyelvtől a pöttyösig

Negro
A torok kéményseprőjének születése az 1920-as évekhez kötődik, amikor Dreher Antal a sörgyára mellett cukorka- és csokoládéüzemet is nyitott. Állítólag az alkalmazottak közt akadt egy olasz cukrász, bizonyos Pietro Negro, aki kiötölte: ha a kemény cukorkák gyártásakor maradt törmeléket némi mentollal és ánizzsal javítja fel, máris különleges szopogatni valót nyer. Az összetételt egyébként máig gyártási titokként őrzik, akárcsak a Coca Coláét. Állítólag a harmincas évektől - amikor a Stühmer gyártotta a torok kéményseprőjét - ismert művészek, például Karády Katalin és Jávor Pál is ezzel tartották karban a hangszálaikat. Jóval később, már napjainkban a Nestlé és a Danone vetélkedett a márkáért, majd utóbbi megvásárolta azt. A töltött keménycukorkát mézes, eukaliptuszos ízesítésben is kitalálták, de azért a fekete az igazi...

Macskanyelv
Eredetileg Gerbeaud Emilhez, a zserbójáról híres cukrászhoz köthető, akárcsak a konyakos meggy. Az ő ötlete volt, hogy a franciák által kedvelt sütemény csokoládé formájában is kelendő lehet. A macskanyelvet a szerencsi csokoládégyárban indították el a "karrier" útján. A klasszikus macskanyelvet eztán egy kalocsai cég kezdte gyártani - ők keltették életre a retroláz jegyében a Zizit is.

Szaloncukor
Valamiért csak nálunk divatos, pedig a középkori franciák már próbálkoztak hasonló nyalánksággal. Hazánkba feltehetően német közvetítéssel jutott, s a XIX. század első harmadától kísérleteztek vele a cukrászok. A fondant készítése meglehetősen bonyolult, kell hozzá, hogy a túltelített oldatból kiváljon a cukor, amit aztán százféleképp ízesítenek. Jókai már ismerte, és "szaloncukkedlinek" nevezte e finomságot. A karácsonyfát díszítő cukorkát kezdetben nagy lábasokban főzték, kézzel formázták, csomagolták, majd lassan gépesítették már a papír rojtozásának műveletét is. A gépeket rendszerint a cukrászdák inasai kezelték.

Boci csoki
Ugyancsak Szerencsen találták ki azt a jellegzetes, ma már nosztalgiát keltő csokipapírt, amin egy tehén "mellképe" látható. A szerencsi gyárban ugyanis büszkék voltak rá, hogy a saját tehenészetükben fejt tejet keverték a táblákba. Az 1920-as évek végétől vetették be a bocis csomagolást, az édességimádók csak "boci csokinak" nevezték kedvencüket. A nyolcvanas évektől aztán ez hivatalos márkanévvé is vált.

Tibi csoki
Ez nemcsak a mama kedvence, ahogy a korabeli szlogen fogalmaz. Tibit, az alapító unokájáról elnevezett táblás nyalánkságot 1942-ben indította hódító útjára a Stühmer. Ez utóbbi gyárat még a kiegyezés után alapította Stühmer Frigyes hamburgi cukrászmester. A "különleges csokoládé" minősítést elnyert terméket 2002-ben vezették be újra a piacra, ma a Kiváló Magyar Élelmiszer Védjegyet is birtokolja. Újabban például szaloncukor, sőt drazsé is viseli e nevet.

Túró Rudi
A pöttyös úgy született, hogy három tejipari szakember 1954-ban a Szovjetunióba indult tanulmányútra. Ott kóstoltak egy olyan túró, vaj, zsír keverékből gyúrt mignont, amely a mai édesség ősének tekinthető. Az erzsébetvárosi tejüzemben a termékfejlesztéssel Mandeville Rudolfot bízták meg, s nem nehéz kitalálni, hogy róla nevezték el Rudit. A desszert a prűd ötvenes években kezdte kissé botrányos karrierjét. A pöttyös csomagoláson látható copfos kislány és a rúd alak asszociációját a korabeli reklámos illetékesek súlyosan erkölcstelennek bélyegezték. Talán azért is aratott ekkora sikert! Mára már külföldön is kínálja magát Rudi, ám ezzel együtt igazi hungaricumnak számít...