Süssünk, főzzünk magyarul!

Nem csak a vételár különbözteti meg az üzletek polcain sorakozó árukat. A Túró Rudiról, Sportszeletről mindenki tudja, hogy „csak a mienk”, hazai finomság. A fűszeres és az italos pulton is akad olyan márka, melynek már a históriája is izgalmas.

Váncza sütőpor
Névadója egy patikus volt, bizonyos Váncza József, aki az 1920-as évek elején szerzett diplomát. Gyógyszerész létére szívesen kísérletezgetett különféle pudingporokkal és tápszerekkel, sőt a család nevét öregbíti az első magyar leveskocka is. A Váncza sütő-krémporral 1925-ben álltak elő. Családi üzemük kezdetben a főváros VIII. kerületében működött, majd Kőbányára költöztek, s a kínálatot kekszekkel és ostyákkal színesítették. A második világháború után az üzem elsorvadt, illetve Sütőpor Gyár néven állami vállalatként működtették. Váncza József özvegye azonban kisiparosként továbbra is a megszokott védjegyű zacskókba csomagolt sütőport gyártott.

Egy patikus kolléga, August Oetker „sütésre kész lisztje” viszont nagy konkurenciának számított, hiszen gyára 1906-ban már tízmillió számra kínálta sütőporos zacskóit Európa több országában, többek közt hazánkban is. Az Oetker reklámjára mégsem emlékszik senki. Váncza József elmés mondatára viszont igen: „Haladjon Ön is a korral, süssön Váncza sütőporral!”

Diana sósborszesz
A franciák már ismertek hasonló házi csodaszert, hazánkba azonban egy nagykereskedő, Brázay Kálmán hozta az 1800-as évek második felében, hogy némiképp továbbfejlessze. Az adalékok - finomszesz, sós víz, s persze növényi olajok meg aromák – révén ma is használják sebek kezeléséhez, fertőtlenítéshez, a bőr felfrissítéséhez. Már az emigrációban élő Kossuth Lajos esküdött áldásos hatására, s így könnyen divatba jött.

A XX. század elején versenytárs is akadt Erényi Béla gyógyszerész személyében, aki a maga sósborszeszét Dianára keresztelte, s óriási kampánnyal hirdette. A cég részvénytársasággá nőtte ki magát, s az 1910-es években nemcsak az üveges változatot, hanem a gyerekek kedvencét, a sósborszesszel töltött csokit is árulták a trafikokban. Ma már ritkán kapni, és főleg a nosztalgia hajtja a vevőket, hogy beszerezzék - pedig felfekvések ápolásához remek segítség Diána, sőt, láz ellen is bevetik.

Kotányi fűszerek
Kotányi János mert nagyot álmodni: azt szerette volna, ha a konyhákban egyszerre megtalálható a földkerekség minden íze. Már legalábbis a fűszeres zacskókban. A „Kotányi féle rózsa paprika”, melynek védjegyén érdekes mód az Eiffel-torony volt látható, az 1881-ben nyílt szegedi paprikamalomban őrölt remek fűszert jelezte. Ez az év a máig élő vállalkozás kezdete, s nem is akármilyen: a paprikakeverék hamar meghódította Bécset. Kotányi János pedig megkapta a császári és királyi udvar szállítója címet. A paprikamalomból aztán fűszermalom lett, s az ötlet bejárta a világot. Még azt is kiötlötte Kotányi, hogy egy ügyes háziasszonyt utaztasson külhonba, aki megtanítja a vendéglősöket a paprika használatára. János fia, Hans Kotányi ugyancsak arra buzdította a szakácsokat, hogy kísérletezzenek a különleges fűszerekkel.

A stafétát később az unokák vették át, majd 1981-ben a mindössze 24 éves Erwin Kotányi állt a vállalkozás élére. Ami a magyarok „balszerencséjét” illeti: a második világháborúig töretlenül fejlődő cég az államosítások idején jogutód nélkül megszűnt. A mai fűszerforgalmazó „birodalom” a bécsi lerakatból nőtte ki magát, ugyanis a sógoroknál jobb klímát talált a vállalkozás. Hazánkban aztán 1992-ben alapítottak leányvállalatot az egykor Szegedről induló Kotányiak.