Lecsavarható lesz a kifli

A múlt rendszerben könnyű volt kenyeret sütni: évekig 3 forint 60 fillér volt a kenyér ára, és az állami támogatással nem volt nehéz életben maradni. Viszont ez a rendszer senkit sem ösztönzött semmire.

Tóth József, Lipót polgármestere és a Lipóti Pékség vezetője a kilencvenes évek elején csöppent a szakmába. Egyetlen jó tanácsot kapott csupán: a környék legjobb pékjével fogjon a vállalkozásba. A szakember végül meglett, és a munka elkezdődött a Tóth József édesanyjának szobájából és spájzából átalakított műhelyben. A pékségben kezdetben éjjel-nappal dolgoztak, azonban óránként csupán ötven kiló pékárut sütöttek, de azt azonnal, melegen vitték a városba.

– Aránylag jó kenyerünk volt, és később már nem csak reggel tudtunk frisset kínálni. Megnőtt a pékáruink iránt az igény, és nyolchavonta mehettem új sütőért-kemencéért Oszlóba – meséli Tóth József. A pékség vezetője szerint azonban a szakma legnagyobb baja, hogy a mai napig nincs jó szakember, a képzések nem jól működnek. A pékek többnyire éjjel, melegben, párában végeztek nehéz fizikai munkát, így a pékség nem volt igazán vonzó szakma, ezért főleg olyanok álltak péknek, akik nem találták meg máshol a számításukat.

– Mi megpróbáltuk ezt kivédeni – magyarázza Tóth József. – A sütödéinkben dolgozók 80 százaléka betanított munkás. Nem értenek mindenhez, de azt az egy munkafázist, például a kenyér bevetését, kiszedését nagyon jól csinálják. A munkások választhatnak, hogy melyik munkafázisra kerüljenek, ez alól egyedül a dagasztás a kivétel. Arra is rájöttem, hogy ha az embernek rááll a szervezete egy ritmusra, akkor ki tudja magát rendesen pihenni.

Miközben a pékek napi ritmusáról beszélgetünk, Péter, a fia csendben figyel. Ő éppen az „inasévét” tölti édesapja mellett. A főiskolán fél év után halasztott, hogy a családi hagyomány szerint egy esztendőn át reggeltől estig a pékségben legyen. Tóth Péter még nem tudja, hogy át akarja-e majd venni a vállalkozást, de egy év tapasztalata után megalapozottan dönthet. Persze ezért még nem kellett volna csapot-papot otthagynia, de apja azt mondta, most van válság, többet tanulhat, ráadásul ki tudja, mi lesz három év múlva.

– A Bajnai-csomag persze minket is érint, de a kétszázalékos áfaemelést nem igazán lehet érvényesíteni a vevőnél, ugyanis 2,50-3 forintról beszélünk – folytatja Tóth József. – Egy multinak beszállító pék már nagyobb bajban van. Ugyanis a multikkal nem lehet igazi ártárgyalást folytatni, és fennáll annak a veszélye, hogy a termelés 40-50 százaléka bónuszként elmegy. Ráadásul a multinál nem létezik hosszú távú megállapodás.

A Lipóti Pékség azonban abban a szerencsés helyzetben van, hogy sem az árakkal, sem a konkurenciával nem kell különösebben törődnie.

– Tudjuk, mennyiből lehet előállítani a terméket – mondja a pékség vezetője. – Tudjuk, mennyi a minimális árrés, ami biztosítja a fejlődést, és ezt tartjuk. Persze most nekünk is kell majd 4-5 százalékkal árat emelni, de a minőségből mi nem engedünk. Ráadásul a lelkiismeretemnek és a közvéleménynek még adós vagyok egy-két péksüteménnyel. Például a parasztkenyérrel, és még nem sütöttem igazi lecsavarható, tradicionális kiflit. De hetek kérdése, és az is kisül.