Hol aknáik domborulnak…

Persze akkor is nagy a felháborodás, amikor arról hallunk, hogy a délszláv háború taposóaknái még mindig szép számban sunyítanak a magyar–horvát határ mentén, és bármikor felrobbanhatnak. És föl is robbannak, ha valaki vagy valami rájuk tapos. A határnyiladékot, amelynek egy hat méter széles irtássávnak kellene lenni, több méter magasan benőtte a gaz, s egyhamar nem fognak találni vállalkozót a terület aknamentesítésére. Mert a szerb szabadcsapatok annak idején – a katonai szokásokkal ellentétben – összevissza telepítették az aknákat, rajzot vagy vázlatot nem készítettek az elhelyezésükről. Vagy ha igen, hát nem adják ki a kezükből.

Dél-Baranyában jártam, többek közt a Kopácsi-réten, e gyönyörű természetvédelmi területen. Vezetőm mesél erről is, arról is. Aztán meg arról, hogy merrefelé nem szabad kószálni. Miért? Mert, míg nálunk a „Kullancsveszély” figyelmeztetőket lopkodják össze, azon a vidéken a „Stop! Mine”, azaz „Állj! Aknák” táblákat szedik össze a „fémezők”, ahogy ő mondja. Egy tankelhárító akna pedig egy traktort is a levegőbe repít, láttak már ilyet...

Ez már tényleg a pofátlanság netovábbja, gondolnám. De nem. Van ennél durvább is. Például az a bácsi, aki szerzett egy ilyen táblát, aztán ősz felé, mikor érik a szőlő, kiteszi a tőkék közé. Így ijesztené el a tolvajokat. Ettől, hogy stílszerű legyek, végleg eldurrant az agyam.