Mégsem a víz az úr

Teszem hozzá: az egész városra jellemző valamiféle főnixmadár-szerűség. Szerencsére nem tűzvészt kellett átélnie nemrég, de a két elem, a víz és a föld együttes támadása nem volt nevezhető éppen isteni ajándéknak: a pincékbe befolyt a víz, az utcákon néhol méteres patakok születtek a semmiből, a közeli magaslatokról pedig a város központjáig csúszott-kúszott le a sár. Csak tévében és interneten követtem az áradást, de úgy is ijesztő volt a látvány.

Aztán két héttel később oda utaztam; nem mint katasztrófaturista, hanem egy régebbi terv megvalósulásaként. Ugyan a környék turistaútjai rettenetes állapotban voltak, de a város központjában nem sok nyomot hagyott az ár. Vagy ha hagyott is, azt szorgos kezek gyorsan eltüntették a legtöbb helyről. Hébe-hóba láttam ugyan egy-egy sárréteggel fedett építési területet, helyenként megütötte orrom az árvizek utáni dohos szag, de összességében az volt a benyomásom – és most is az –, hogy a kőszegiek gondos és serény emberek. Két hét, és a lófráló-fényképező turistáknak szinte semmi sem mutatta, hogy mi is lenne velük, ha hirtelen fél hónapot visszaugranának az időben.

Jó hely Kőszeg. A kapuk előtt asztalok, rajtuk virágok, gyümölcsök, mindegyiknek megjelölve az ára. Helyet kap még az asztalokon vagy mellettük egy – többnyire ízlésesen odaláncolt – persely. Eladó nyilván sehol, kinek van ideje naphosszat a kapuban ácsorogni. A filozófia: válaszd ki, fizesd ki, vidd el. Az a benyomásom, hogy az asztalok gazdái akkor sem kapnának dührohamot, ha a három műveletből a középsőt valaki kifelejtené. Mert hogy bárki is szándékosan kihagyja, az itt, úgy sejtem, csodaszámba menne. Mint a víz és a sár betörése: évente egyszer, vagy még annyiszor sem esik meg...

Kattintson bármelyik fotóra és ,egnyílik a képgalériánk!