Himnusz a debreceni focistáknak

A DVSC-TEVA–Levadia Tallin BL-selejtezőjének visszavágó mérkőzésén, a második félidő 70. percében a francia- szenegáli játékos, Coulibaly bravúros góljával a Loki belépett Európa kapuján. Így az őszi idényre már biztosan kellő izgalommal és további focicsemegékkel szolgálnak a debreceni játékosok szurkolóiknak.

A valójában csak csekély futballismerettel rendelkező tollforgató ekként tudja a kedves olvasó számára összegezni a tegnapi debreceni mérkőzésről szóló beszámolóját. Lehetne persze arról írni, hogy melyik pillanatban mekkora gólszerzési lehetőségei adódtak a Lokinak. De azt is érzékelte a krónikás, hogy a tallini játékosok – zsenge koruk ellenére – küzdöttek, sportszerűen játszottak, de a taktikájuk csupán abban állt, hogy a pálya túlvégéről hogyan lőjék a magyar kapura a labdát – mely játékszer egyébként negyedóránként a közönség soraiban landolt.

Mellettem ülő tíz éves kislányom – aki felnőtt bátyjának köszönhetően valódi Loki-rajongó – a napraforgó szakszerű rágcsálása mellett arra pályázott, hogy a futball-labdát is esetleg megkaparinthat. (Ez persze kislányos vágyálom maradt,  hiszen a lasztit a Loki-utánpótlás labdaszedő fiúcskái mindig visszakérték.)

Nagy izgalommal készültem a BL-selejtezőre, mivel soha életemben nem láttam még élőben meccset.  Egy nőnek ez különösen izgalmas kihívás. Kezdődött azzal, hogy mit vegyek fel a nagy eseményre? Ez hamar eldőlt, mivel a fiam a Loki öltözékében, a kislányom tréningruhában várta, hogy végre magamra kapjak valami nadrágot és pólót. Nagy nehezen tehát megoldottam az első kihívást. Amikor aztán az Oláh Gábor utcai stadion előtt, a hosszan kígyózó sorban a bejutásra vártunk, rájöttem, hogy piros fölsőt kellett volna felvennem, mint ahogy a többi Loki-drukker tette. Aztán sorra mellém szegődtek ismeretlen férfiak, akik folyton azt kérdezték, van-e eladó jegyem? Azt tudtam, hogy 10 ezer jegy kelt el a  meccsre, s már kedden képtelenség volt újabbakhoz hozzájutni. (A fiam egy héttel a meccs előtt ajándékozott meg bennünket a két belépővel.) Végül is abbamaradt a kérdéssorozat, mert végre bejutottunk a stadionba, elfoglalhattuk a helyünket.

Fantasztikus élmény volt! Tízezer ember békésen, mégis harsányan, szeretettel és hévvel drukkolt-énekelt kedvenc csapatának.  A pályán felsorakozás pillanatában mindenki a magyar Himnuszt énekelte, amitől nekem könny szökött a szemembe. Ugyanez történt a mérkőzés végén – a köszönet és a tisztelet jeleként.

Most értettem meg, miért is fontos a férfiembernek, hogy meccsre járjon, közben napraforgót rágcsáljon, megigyon egy pohár sört, s minden gondjáról megfeledkezve a kedvenceinek drukkoljon. Közös játék, élmény, összetartozás, lelkesedés, szeretet, sportszerűség, kikapcsolódás, gondtalanság. Valami ilyesmit jelent, ha úgy döntünk, ledobjuk magunkról előítéleteinket, s fittyet hányva a napi gondokra, gyermekeinkkel vagy barátainkkal nagyot álmodunk.