Törvény az erőszakoskodókról

Ha valaki azt hinné, hogy egy ilyen törvényt csak úgy ukmukfukk össze lehet hozni, hát az nagyon téved. A jogszabály csak többszöri nekifutásra sikerült életbe léptethetővé tenni. Pedig a magyar társadalomnak igencsak szüksége volt, illetve van rá: a családon belüli  erőszak ijesztő méreteket öltött hazánkban. 

Először a törvényt 2008. december 15-én fogadta el az Országgyűlés először – de a politikai elitünk hatalmas felháborodása közepette, januárban nem írta alá Sólyom László, hanem előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz küldte. Az államfő azt kifogásolta, hogy a jogszabály igen tágan határozza meg mind a hozzátartozó, mind pedig az erőszak fogalmát, s ezért a törvénynek ezek a szakaszai „részben értelmezhetetlenek és alkalmazhatatlanok, részben pedig aránytalanul korlátozzák a tartózkodási hely szabad megválasztását”. 
 

Májusban aztán megsemmisítette a távol tartásról szóló törvényt az Alkotmánybíróság. A testület szerint a családtagokat bántalmazó emberek távol tartása nem ütközne az alaptörvénybe, de a 2008 decemberében elfogadott törvény túl tág, és lehetőséget ad visszaélésekre.

Aztán június végén ismét megszavazta az Országgyűlés az immár pontosított törvényt: 210 képviselő szavazott igennel, 1 nemmel, 116-an tartózkodtak. Finomhangolást végeztek a hozzátartozók közötti erőszak fogalmán, illetve azon, hogy konkrétan kit lehet a jogszabály szerint hozzátartozónak nevezni - a volt élettárs és a volt jegyes például már nem tartozik már ebbe a körbe, a volt bejegyzett élettárs viszont igen. Szigorították emellett az úgynevezett ideiglenes megelőző távol tartás határidejét is: a főszabály szerint ennek elrendeléséről a rendőrségnek már azonnal, a helyszínen döntenie kell indokolt esetben, nem várhatnak a bejelentéstől számított 12 óráig.

Végül október elsején életbe lép a hányatott életű törvény. Lehetne keményebb, szigorúbb  is  – például Nagy-Britanniában GPS-jeladós kar- vagy lábperecekkel szerelnék fel az erőszakoskodókat, így  minden másodpercben tudnák, hogy jó fiúk, vagy beléptek a számukra tiltott területre. A törvényünk által lehetővé tett távol tartás ugyan csak ideiglenes, de sokszor ez is nagy segítséget jelenthet a konfliktusok kezelésében: a rendőrség egyrészt azonnal felléphet azokkal szemben, akik családtagjuk, hozzátartozójuk méltóságát vagy testi épségét veszélyeztetik, másrészt elrendelheti az elkövető 72 órás távol tartását a családjától, s egyidejűleg kezdeményezheti a bíróságnál a távol tartás időszakának meghosszabbítását további 30 nappal. Ez alatt az idő alatt természetesen az elkövető nem keresheti a kapcsolatot a bántalmazottal, mi több: a közös lakást is el kell hagynia erre az időszakra.

Akik nem örülnek a törvénynek ebben a változatában sem, sőt néhányan közülük egyenesen tiltakoznak ellene: a bíróságok meg a civil szervezetek. Az a problémája – nem is alaptalanul – mindkét oldalnak, hogy a bíróságok, ahogy mind tudjuk, fölöttébb túlterheltek, így a döntésükre valószínűleg csak jóval a hetvenkét órás távol tartás után kerülhet sor. Ebből pedig az következik, hogy a 72 órás „elszigetelés” után a bántalmazó jogszerűen a családjával lehet. Így pedig az áldozatok védettsége nem valósul meg elfogadható mértékben. Könnyű kiszámolni: 72 óra nem több, mint három nap; ennyi idő alatt nem szoktak gyökeresen megváltozni az elvetemült emberek.