Bakkecskestressz

Sörös Istvánné jászdózsai olvasónk azzal kereste meg a Szabad Földet, hogy egy községi jegyzői határozat következményeként föl kell számolnia a kecskeállományát. A határozat pedig azért született, mert a szomszéd panaszt tett a hivatalban a számára elviselhetetlen bakkecskeszag miatt. Sörös Istvánné és férje számára (akik minimálbérért dolgozó rokkantként, illetve rokkantnyugdíjasként élnek) a kecsketartás részint értelmes, hasznos elfoglaltságot jelent, a napi négy liter tej pedig jövedelemkiegészítést. Nem igazán értik, miért zavarják ezek az állatok a szomszédokat, és miért lett pont most ennyire szálka a szemükben a három gida, az anya- meg a bakkecske. Egy állatorvos véleményére hivatkozva pedig azt állítják, hogy a bakkecske csak a párzási időszakban árasztja az erős szagot, s ez csak egy-egy rövid időszakot jelent évente.

A szomszédban élő házaspár másként látja ezt. A bajok eredendő forrását ők az egykori szerencsétlen telekfelosztásban jelölik meg; a falu határában álló telkeket ugyanis hajdan úgy mérték ki, hogy az egyes parcellák errefelé csak 14 méter szélesek. Ezért a házak és a melléképületek úgyszólván egymás szájába érnek, s a közelség miatt a zavaró körülmények is felerősödnek. Egy ilyen, őket nagyon zavaró hatás a szomszédból állandóan terjengő kecskeszag, ami elől már csak azért sem tudnak kitérni, mert a kecskeistálló mindössze nyolc méterre áll az ő ebédlőjüktől. (Lehet, hogy a bakkecske szaga nem mindig egyformán erős, de az biztos, hogy őket folytonosan zavarja.) Emiatt kénytelenek zárva tartani az ajtókat, ablakokat, és teljes lehetetlenség, hogy az egyébként szépen gondozott hátsó kertben baráti összejöveteleket, közös bográcsolást rendezzenek, mert a vendégeik számára is kellemetlen a kecskeszag. Évekig tűrték, aztán megelégelték a helyzetet, és végső elkeseredésükben fordultak a polgármesteri hivatalhoz.

A jegyző asszony egyezkedő, békítő alkalmakat teremtett a konfliktusba keveredett házaspárok számára, majd látva, hogy nincs eredmény, meghozta határozatát. Ebben kötelezte a kecsketartókat, hogy a „szükségtelen birtokzavarás” megszüntetése érdekében állataikat olyan zárt épületben helyezzék el, amiből nem szűrődik ki a szaguk (mivel most egy szellős deszkaépítményben vannak). Egyben ajánlotta egy olyan új épület (istálló) fölépítését, ami mindenben megfelel a korszerű állattartás feltételeinek. Arról, hogy a kecskeállományt föl kellene számolni, nincs szó a határozatban.

S mit tehet mindehhez az újságíró, aki történetesen ebben a faluban nevelkedett, és személyesen ismeri a pörlekedő feleket? Annyit, hogy reméli: megegyezésre jutnak, és belátható időn belül úgy hagyják maguk mögött ezt a mindenkit próbára tevő bakkecskestresszt, mint valami rossz álmot.

További érdekes írásokat a Szabad Föld ma megjelent, 45. számában talál!