A Stradivari titka

„Miért éppen a Stradivari-hegedűk a világ legjobbjai? Holott az olaszországi Cremonában, a hangszerkészítők híres utcájában a XVII–XVIII. században mellette alkottak más neves családok, Guarneriék és Amatiék is. A téma izgalmas, a fiam is erről írja a diplomamunkáját. Ma úgy mondanánk: először is Antonio Stradivari nagyon jó marketinggel bírt. Posztókereskedő édesapja bejáratos volt a főúri kastélyokba, ahol ‚reklámkampányt’ folytatott a fia érdekében. Akkoriban nagyon megbecsülték a kézzel készült dolgokat, és Stradivari mester 94 éves koráig folyamatosan kiváló minőséget produkált. Becslések szerint több mint 1100 hangszert készített. Ma ezekből 650 van meg, mintegy 50 tökéletesen egyben. A világ két legnagyobb Stradivari-gyűjteményének egyike a spanyol királyé, amely a madridi palota hangszermúzeumában van kiállítva. A második legnagyobb az USA Kongresszusi Könyvtáráé.

Mint mesternek, a legnagyobb szakmai öröm volt, hogy ilyen darabokat már javíthattam. Az egyik magyar állami tulajdonú Stradivari-hegedűt egy világhírű zenészünk használja. Értékét úgy 600 millió forintra becsülik. Egy Guarneri-cselló érdekessége az volt, hogy nyárfából készült, amit csak ritkán használtak.

Merthogy a klasszikus hegedűnél a doboz, a nyak, a csiga, a kávarendszer habos jávorfából készül, ami szép csíkozású, jól faragható és könnyen hajlítható. A legjobb rezonáns pedig a lucfenyő. Stradivari személyesen utazott el Trentinóba, hogy a számára leginkább megfelelő fenyőfákat kiválassza – ma is ez a világ egyik legjobb termőhelye a húroshangszer-testek készítésére alkalmas fáknak. A fa legalább 5-10 évet szárad a műhelyemben, mielőtt felhasználom – az a biztos! Aztán az ember csak úgy ráérez, mikor melyiket választja ki az új hangszerhez.

Minden mester más ütemben dolgozik. Én 3-4 hónap alatt készítek el egy új hegedűt. Hogy ilyen szép domború íve legyen, speciális gyalukkal belülről vésni kezdem a fát. A legkisebb gyalu olyan pici, mint a hüvelykujjam körme. A fára 10-15 réteg lakk kerül – ez 10-15 napot jelent. Sziszifuszi aprómunkák ezek. De az igazi zenészek értékelik a kézi készítésű mesterhangszert. És kifizetik érte a 600-700 ezer forintos árat.

Pedig napjainkra a hangszerkészítés is tömeggyártássá alacsonyodott, üzemekben olcsóbban és nagy tételben előállítható a termék. A különbség? Míg a mesterhangszerekre a csodálatos, felülmúlhatatlan jelzőket használják, addig a tömegcikkeknél arra panaszkodnak, hogy recseg, bent szól. De az is az igazsághoz tartozik, hogy egy jól eltalált gyári hangszer is tud úgy szólni, mint egy rosszul elkészített ‚mester’-hegedű.

Az ifjúkori hangszerkészítő-mestereimen kívül rengeteget tanultam a cigány zenészektől. Jól képzett muzsikusok, olyan belső hangigénnyel, hogy addig nem hagytak békén, amíg a hangszer úgy meg nem szólalt, ahogy kívánták: mélyebb hangtónussal, nyitottabban, zengőbben… Ezzel szemben javítottam már zeneiskola olyan hegedűjét, melyből hiányzott a ‚lélek’, amit a tanárok sem vettek észre. Ez a kis fadarab köti össze a hátat és a tetőt. Ha ezt elmozdítom, a hangszer máshogy szól. Ha meg nincs is benne, úgy szól, mint egy lélektelen doboz.

A hegedűhang három dologból áll össze. A hegedű csak az egyik – a vonótól és a hegedűstől szólal meg. Gondoljon csak Paganinire, akit virtuóz technikája miatt az ördög hegedűsének neveztek. Az egyház szerint megszállt ember volt, ezért évekig nem temették el, ólomkoporsóban hordozták Olaszország-szerte. Végül Paganini ‚összezenélt’ vagyonából a fia jókora összeget az egyháznak juttatott, csak így temethette el.

Apropó család. Mindhárom fiam zenél: hegedülnek, gitároznak, akárcsak én. Egy-egy családi születésnap nálunk igazi kerti örömzenélés! Sőt a feleségem, Kati a gyerekek születése előtt nagyon ügyesen beletanult a hegedűkészítésbe is, zeneiskolák vették meg a sorozatait; aztán már nem maradt rá ideje.

Úgy tűnik, a fiaim nem viszik tovább a szakmát. Nem bánt. Az fontosabb számomra, hogy a fiúk olyan pályát találjanak maguknak, ami boldoggá teszi őket. A mesterem 80 éves korában egyszer csak ráborult a gyalupadra. Szívinfarktus. Valahogy én is így képzelem el. Mert a hegedűkészítést nem lehet abbahagyni.”