Föveg

„Egy íjászattal kapcsolatos írásban olvastam a következőket: Jómagam lovasíjász vagyok, de engem mind lovon, mind gyalogosan idegesít, ha bármilyen föveg van rajtam, főleg ha a szemembe lóg. Sejtem ebből, hogy a föveg valamilyen fejrevalót, fejfedőt jelent, ahogy a kezünket a hideg ellen kesztyűvel védjük, s a lábunkra valamilyen lábbelit húzunk, de a föveg szóval mégsem tudok mit kezdeni. Talán a fej szónak a fő változatából alakult?”

Nos, nem abból alakult, noha levélírónk elgondolása egészen természetesnek érződik. Ha arra gondolunk, hogy ősi ló szavunknak már a XIV. században kifejlődött lovag származéka is ’lovas katona’ értelemben, kétségtelenül az is elfogadható magyarázat lehetne, hogy a fej szó fő változatából jött létre a föveg, s ez terjedt el ’fejrevaló, fejfedő’ jelentésben.

Csakhogy a valóság más. A pontos válaszhoz tudnunk kell, hogy a föveg szó Ambrosius Calepinus olasz tudós 1585-ben Lyonban kinyomtatott tíznyelvű szótárának latin–magyar részében fordul elő először. Azt is pontosan tudjuk, hogy a szótárnak ezt a részét a XVI. század közepén született s 1587-ben elhunyt református teológusnak, a Marosvásárhelyen iskolaigazgatóként tevékenykedő Laskai Csókás Péternek köszönhetjük. Munkája minden elismerést megérdemel. Ám a szótárba – nem az ő hibájából, hanem annak következtében, hogy a magyarul nem tudó lyoni nyomdászok rosszul olvasták el s ezért hibásan szedték ki éppen ezt a bennünket érdeklő szót – tévedésből került bele a föveg alak. A kéziratban a latin capitium magyar megfelelőjeként a szintén fejfedőt – mégpedig csúcsos, rendszerint karimátlan vagy felhajtott peremű fejfedőt – jelentő süveg szó szerepelt, nagy kezdőbetűs, tehát Söveg formában. Azonban a lyoni nyomdászok a nagy S közepén egy kis vonalkát gyanítva fövegnek olvasták s úgy is szedték ki a kérdéses szót.

Mivel a szótárt népszerűsége miatt igen sokan használták, nem csodálkozhatunk azon, hogy a kapanyél elsült. A tévedés szülte föveg beszüremkedett a Calepinus-szótár alapján készült későbbi szótárakba is, s megkezdte „irodalmi életét”. Többek között bekerült Shakespeare Hamletjének Arany János által adott szép fordításába is ekképpen: „Használja fövegét: fejrevaló az.”

Most – immár több évszázad távolából – már bátran megbocsáthatjuk a francia nyomdászoknak, hogy tévedésből egy ilyen választékos, irodalmi hangulatú szóval ajándékoztak meg bennünket.