Micsoda nő ez a férfi!

A hatvanhárom éves Laurie Anderson képzettsége szerint lehetne egyiptológus, filmrendező vagy kommunikációs tréner, de egyiket sem gyakorolja hivatásszerűen. Ellenben az avantgárd műfaj nagymestere, aki a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején keltett figyelmet zseniális, önéletrajzi ihletésű performanszaival. A különleges zenei csemegére vágyók azonnal kiszúrták maguknak, noha első lemeze csak limitált példányban készült el, az óriási érdeklődés miatt ezen változtatni kellett.

Laurie sok őrült dolgot véghezvitt. Kezdetben utcai zenészként jelmezbe öltözött és cowboy dalokat énekelt New York szívében. Gyakran játszott „duettet” hegedűjével, amibe be volt építve egy magnó, máskor pedig saját gyártású instrumentumokkal kápráztatta el hallgatóságát. Hegedűvonóját nem lószőrből, hanem magnószalagból készítette, s a rajta lévő szövegek attól függően szóltak erősebben vagy halkabban, hogy milyen lendülettel húzta a vonót. Igencsak meghökkentő volt, amikor egy jégtömbbe fagyasztott korcsolyában állva hegedült, mindaddig, amíg el nem olvadt alatta a jég.

Nos, ez a zseniális előadóművész most újra hallat magáról. Utolsó lemeze 2001-ben jelent meg, tehát kilenc évet kellett várni a soron következő, Homeland című korongjára. Ennyi idő alatt igazán elmélyült munkát lehet végezni. Amint mindig, ezúttal a saját útját járja, zenében és szövegben sajátosat alkotott. Ebben segítségére volt férje, Lou Reed is, aki szintén ikonikus alakja az amerikai zenének, valamint Roma Baran producer. Laurie pár éve nálunk is megfordult, budapesti fellépésén már adott ízelítőt az új anyagból.

A Homeland komoly gondolatokkal foglalkozik, a gazdasági válságról, az amerikai külpolitikáról, az orvosi műhibákról, a vallási kérdésekről nem lehet egynyári slágereket írni, Laurie Andersontól ez amúgy is távol állna. Kiforrott zenei világ, hangról hangra (és betűről betűre) megkomponált szerzemények jellemzik most is. Klasszikus hangszerek mellett ezúttal is szólnak saját fejlesztésűek, így megfűszerezve a hangzást.

Nincs abban semmi különös, hogy a hallgatásból visszatérő művésznő új produkciójáról felsőfokban írnak a kritikusok. A The Timesben például azt állítják, hogy Kierkegardot, Arisztophanészt és Oprah Winfreyt is képes közös nevezőre hozni. Ezt azért enyhe túlzásnak tartjuk, miközben aláírjuk, hogy ez a lemez is fontos állomás Laurie Anderson pályáján. (Warner/Nonesuch)