Virtigli

Igazán szellemes feltételezés olvasónk ötlete, főleg azért, mert a vérbeli szónak nemcsak hangzása, hanem a jelentése is közel áll a virtigliéhez, ám a két szónak nincs köze egymáshoz. A vérbeli melléknév ősi, finnugor eredetű vér szavunk -beli képzős származéka, amely eleinte azt jelentette: ’véres’, illetőleg ’vérségi’, majd a XX. századtól azt is: ’a maga nemében kiváló, igazi, valódi’, a virtigli ellenben… nos, ennek magyarázatához más oldalról kell közelítenünk.

A régi magyar nyelvben nyomát sem találjuk a virtigli szónak. A XIX. század utolsó negyedében bukkan fel először, mégpedig katonai műszóként, ’valóságos, tényleges’ értelemben. Ez ugyanis nyelvünkben német, közelebbről ausztriai német jövevényszó, amely a wirken ’működik, tevékenykedik’ igével összefüggő wirklich szóból származik az Osztrák–Magyar Monarchia idejéből. Tudvalevő, hogy a monarchiabeli magyar bakákat a közös hadseregben igyekeztek legalább arra megtanítani, hogy a jelentéstételre képesek legyenek németül is. Ez általában sikerült is, de az eredmény a különféle hanghelyettesítések és népetimológiás változtatások következtében többnyire siralmas volt. Íme, egy már-már legendásnak számító formula, amely bennünket ezúttal közvetlenül is érdekel. A hivatalos változat (Herr wirklicher Wachtmeister, ich melde gehorsamst…) bakáink szájából gyakran így hangzott: „Herr virtigli, verd ide hozzám…”

S mit tesz Isten!, a wirklich formából kovácsolt virtliki, virtikli, virtigli változatok közül az utóbbi meg is honosult nyelvünkben. Megtalálható a népnyelvben – már Szinnyei József Magyar tájszótárában is benne van –, a városi szlengben, az ún. „fattyúnyelvben” (megtaláljuk több szlengszótárban), sőt az értelmező szótárakban is szerepel. Napjainkban mintha még divatozni is kezdene! Ilyeneket hallunk, olvasunk: „őseink virtigli zsellérek voltak” (egy internetre föltett naplóból); „A virtigli alföldi leány nem érezte magát otthon a hegyek között” (egy színésznőről szóló leírásból) stb.

Szó, ami szó: a virtigli nem vérbeli, azaz törzsökös, tősgyökeres magyar szó, haem egykori bakáink által kiformált, kissé bizalmas, tréfás, de már szintén magyarrá alakított, ízes szó; ez is a mi kutyánk kölyke.