Égig érő kókuszpálmák

Egzotikus fűszereiről lett híres az Indiai-óceán által körbeölelt kis sziget, s ezeket a növényeket összegyűjtve be is mutatják a turistáknak. Addig el sem tudtam képzelni, mi fán terem a fahéj, a szegfűszeg, a vanília, és kókuszt is csak reszelék formájában láttam a süteményekben. Persze láttam már kókuszpálmát képen és filmen, de élőben teljesen lenyűgöző látványt nyújtott. A fűszertúra fő attrakciója is hozzá fűződik, hiszen a harminc-negyven méter magas fákat az ültetvényen dolgozó izmos fiatalemberek megmásszák, hogy friss üdítőitallal kedveskedjenek a vendégeknek. Közben a Jambo című szuahéli slágert éneklik, melynek refrénje az Oroszlánkirályból ismert mondás: hakuna matata – ami körülbelül azt jelenti: nincs semmi gond, szép az élet.

Valóban így éreztem, amikor a ledobált és kézben lehozott zöld kókuszdiókat a srác megskalpolta, azaz levágta a tetejét, én meg kiittam belőle a hűvös kókuszvizet. Felüdített az Egyenlítőhöz közeli forróságban. Utána bármerre mentünk, az útszélen, a piacon mindig ezt vettük, ha megszomjaztunk. A helyiek szerint a kókusz gyógynövény a javából, felsorolni sem tudják, hányféle betegségre jó. Tojás alakú termése több mint kétkilósra nő meg. Ha megérik, összeesik, kemény, fás, rostos, barna héjú lesz. A kókuszvízből ugyanis zsiradékok épülnek be a táplálószövetbe, amely végül egy több mint egy centiméter vastag, fehér, dióbélszerű réteget képez a héj belső falán. Ez a termés ehető része, a kókuszbél, amely kezdetben lágy, és csak a száradás után szilárdul meg. A kókuszdiók a virágok megtermékenyülése után 9–12 hónap alatt érnek be.

A trópusokon a tápláló, ízletes kó­kuszbélt frissen fogyasztják vagy szárítva és reszelve fűszerként használják különféle ételekhez, süteményekhez és édességekhez. A vízbe áztatott kókuszbélből kókusztejet préselnek, amelyet ételekhez adnak vagy tejport, pépet meg keményített krémeket állítanak elő belőle. A termések rostos köpenyéből fonalat fonnak, amely kötél, takaró, háló, táska, ruhanemű, szőnyeg és sok más termék előállítására alkalmas. Az anyatejhez hasonló összetételű kókuszolajjal sütnek-főznek, sőt test- és hajápolásra is alkalmazzák. A csontos belső héját edényként is használják. A pálmanedvből, amely a megvágott virágzatokból csepeg, pálmabort, ecetet, cukrot és szirupot állítanak elő. A kókuszpálma levele és törzse építőanyag a trópusokon, de készítenek belőle használati tárgyakat is. Vendéglátónk a leveléből font nekem egy kalapot, amit ma is őrzök.

A kókuszpálma számos fajtáját ültetik kertekben és nagy ültetvényeken. Magról szaporítják, homokágyakban: a benedvesített terméseket vízszintesen ráfektetik vagy beássák, azok meg két hét múlva kicsíráznak. A csíranövény egy éven át a magból táplálkozik, s közben annyi levele fejlődik, hogy a fotoszintézis megindul. A kókuszpálmák hosszú életűek, több mint nyolcvan évig képesek teremni. Zölden vagy éretten, mindig kézzel szüretelik a termést – míg Afrika bizonyos részein és néhány csendes-óceáni szigeten a lehullott kókuszt szedik fel a földről, Ázsiában pedig idomított majmok kúsznak fel a fára szedőként. A nehézkes betakarítás miatt nem csoda, hogy a nemesítők az egyre rövidebb törzsű fajtákkal rukkolnak elő. Lehet, hogy azokra már mi is fel tudnánk mászni? Jó lenne kipróbálni!