Öt karika bűvöletében

A gyűjteménnyel kapcsolatos teendők gyakran átszövik a mindennapokat, és átalakíthatják az egész életvitelt is. Akit egyszer megérint a szenvedély, nem tud szabadulni.

– És nem is akar – mondja mosolyogva Borovitz Tamás. – Mindig is gyűjtögető típus voltam, és szerencsére a feleségem is hasonlóan viszonyul a tárgyakhoz. A sport mindig fontos szerepet játszott az életemben. Amatőr szinten, de nagy lelkesedéssel fociztam, röplabdáztam és asztaliteniszeztem. Elvégeztem a Testnevelési Főiskola sportszervezői szakát, és utána felkértek, kapcsolódjak be valamelyik szövetség munkájába. Úgy voltam vele, hogy a labdarúgáshoz mindenki ért, az asztalitenisz-szövetségnél éppen viharos volt a helyzet, úgyhogy maradt a röplabda. 1962-től elnökségi tag voltam, majd 1970-től négy évig főtitkárként tevékenykedtem. Szerettem, de aztán úgy döntöttem, jobb nekem pozíció nélkül. Közben azonban 1972-ben történt valami.

– A müncheni olimpián a női röplabda-válogatott egyik vezetőjeként vettem részt, és a riporterek munkáját segítettem szakkommentátorként. A mérkőzések közötti szünetekben a szálláshelyünk körül nagyobb csoportosulást vettem észre. Mit csinál az ember, ha tömeget lát? Odamentem, és azt láttam, jelvényeket csereberélnek. Nálam mindig sok olimpiai csapatjelvény volt, mert a játékosok szoktak cserélni a pályán, szóval én is beszálltam, és vagy tucatnyi jelvénnyel lettem gazdagabb.

A Münchenben beszerzett kitűzők lettek a gyűjtemény első darabjai – jelenleg nyolcezer van Borovitz úr birtokában.

– Ezután már nem volt megállás. A baráti köröm egyre nagyobb lett, és ezáltal a gyűjteményem is szépen gazdagodott. Plakettek, kabalafigurák, egyenruhák, fényképek, DVD-k, zászlók, aláírások kerültek a birtokomba. Harminchárom olimpikontól van személyes ajándékom, őrzöm többek között Székely Éva úszódresszét, Novák Dezső cipőjét, Gerevich Aladár karszalagját, Növényi Norbert birkózódresszét, Sebestyén Júlia egyik ruháját. De a fiatalok is megajándékoznak, Kiss Dánieltől például egy pólót kaptam. Az ajándékokat kérni kell, de sokan megelőznek, és felajánlanak valamit. Legutóbb a dél-afrikai futball-világbajnokság elődöntőjében közreműködő Kassai Viktor, Erős Gábor, Vámos Tibor triótól kaptam egy általuk dedikált pólót.

Az „álomlelőhely” természetesen mindig az aktuális olimpia helyszíne. Borovitz Tamás feleségével, Marikával ott volt a moszkvai, a szöuli, a barcelonai, az atlantai és a sydneyi játékokon. Azóta anyagi és egészségi okok miatt szüneteltették az olimpiai túrákat, de Londonba nagyon szeretnének kijutni.

Mindenkinek ad egy „elismervényt” arról, hogy átvette az ajándéktárgyat. Nincs kedvence, sok szép emléket őriz.

– Kértem Papp Lacit, adjon valami ajándékot a gyűjteményembe. Azonnal igent mondott, és a találkozónkon egy bokszkesztyűvel jelent meg. Kérdeztem, hogy melyik olimpián bokszolt vele. Mire azt válaszolta: „Öregem, azt sajnos nem tudom. De hogy jó sok maflást kiosztottam vele, az biztos. Kérdezd inkább azokat, akik kapták a pofonokat, ők biztosan jobban tudják a választ.”

A relikviák között nincs ötkarikás medál, és ennek nyomós oka van.

– Az érem számomra állami kincs, olyan érték, amelyet nem fogadnék el. Sajnos tudok olyanról, aki pénzért eladta volna, de persze nem ez a jellemző. Sokkal inkább az, hogy jó szívvel felkínálják minden emléktárgyukat és rám bízzák a választást. Elek Ilona végigmutatott a falon, ahol oklevelek, érmek voltak, és azt mondta: „Tamás, bármit választhat!” Én csak apróságokat kértem, de azokra is büszke vagyok.

A házaspár lakása dugig van emléktárgyakkal, de ők nem azzal a szándékkal vásárolnak, hogy a szekrényük gazdagodjék. Éppen most járnak a 282. kiállításnál, iskolákban, művelődési házakban, klubokban, sportlétesítményekben látható a gyűjtemény itthon és külföldön is. A vendégkönyvek arról árulkodnak, hogy az emberek hálásak azért, ha közelebb kerülhetnek a sportlegendákhoz vagy ha jobban megismerhetik az ötkarikás játékokat. Ezenkívül néhány érdekes történetet is.

Borovitzék a XVI. kerületben megalapították a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kört. Az egyesület tagjainak száma harminc fölött jár, és rendszeres programokkal várják a sportszerető embereket.

– A gyerekeknek kerületi nyári táborokat szervezünk, ahol olimpiai délelőttöket tartunk. Szellemi vetélkedő, olimpikonokkal való beszélgetés, olimpiai szimbólumokkal színesített játékok szerepelnek a programjaink között. A gyerekek szeretik a sportot, és igenis érdekli őket a múlt – jegyzi meg Mária.

Hogy miért ejtette őket így rabul az olimpia, nem tudják. Az azonban biztos, hogy rendületlenül gyűjtik az újabb és újabb darabokat, nemzetközi gyűjtőtalálkozókra járnak, így, nyolcvan év felett is.

A gyűjtő legfőbb ismérve ugyanis az, hogy sosincs nyugta.

Bármelyik képre kattitnva megnyílik a képgalériánk!