Kőrepesztő erotika

Berobban a kávézóba, és izzik körülötte a levegő. A vörös haja repked, az energia szinte szétfeszíti, pedig újabban már vigyáz arra, hogy jólnevelten visszafogottnak mutassa magát. Aztán elfeledkezik magáról, és újra lendületbe jön.

Tehetségesebb annál, hogy sokáig egy helyben üljön a fenekén. Középiskolás korában – az angolkisasszonyokhoz járt, mert vonzotta a vallás áhítata, bár örökös lázadóként mindig a hátsó padba ültették – már „csodagyerek” szobrászként ünnepelték, és önálló kiállítása volt. Ha szeretném végignézni a gyűjteményekben és köztereken látható szobrait, el kéne utaznom Németországba, Szlovéniába, Olasz- és Törökországba, Egyiptomba, Kínába… Művei robusztusak, tömbszerűségük adja az erejüket. Rostás Bea Piros az a művész, aki nem vész el a részletekben, s akit jobban ismernek szerte a világban, mint idehaza.

– Ha megkapom a követ, először csak nézegetem, körbejárom. Aztán fogom a flexet, és kicsit kóstolgatom az anyagot – magyarázza. Mosolyog, mintha mindez a világ legegyszerűbb dolga volna, de tudom, hogy nem az: „kőnyűvő” eszköze, a flex ugyanis legalább 5-6 kilót nyom, e szerszámot már megemelni is elég, nemhogy egész nap nekiszegezni az anyagnak. Pirost kemény fából faragták, hogy stílszerűek legyünk. A harmincegy éves lányban igazi asszonyi „őserő” lakik. A fizikai erejét is latba veti, hogy legyűrje egyszer az aswani vörös gránit, máskor a krími vagy a carrarai márvány ellenállását.

– Nincs műtermem, ez egyelőre csak álom marad. Ám túl nagy a világ ahhoz, hogy ezen siránkozzak. Vagyunk néhányan a szakma nemzetközi mezőnyében, akik utazó szobrásznak valljuk magunkat. A szoborterveinkkel pályázunk, aztán ha sikerül, egyik külföldi szimpóziumról a másikra járunk. Úgy vándorlunk, mint a cirkuszosok. Fantasztikus élmény, ha hetekig olyan híres külhoni művészekkel dolgozhatsz együtt napkeltétől napnyugtáig, akiknek a könyveiből tanultál. Közben megmerülsz különböző kultúrákban, megismersz idegen vallásokat. Ráadásul alkotásokat hagysz magad után a világ sok-sok pontján – magyarázza. Igaz, ez az életforma azt kívánja, hogy minden pillanatban készen légy: mindig legyen otthon egy becsomagolt bőrönd, hátha indulnod kell. Sose lehetsz beteg, erőtlen, nem szenvedhetsz alkotói válságtól és sajgó ízületektől, hiszen fizetheted vissza a repülőjegyed árát és a külföldi tartózkodásod költségét, ha a szimpóziumon kapott kőből nem készíted el határidőre az ígért szobrot. Pirost azonban felpörgeti a stressz, és feltalálja magát bárhol. A török bazárban például temperamentumosan alkudozik egy szép kendőre, de a hetyke árus nem enged. „Én egy vad szépség vagyok” – felesel neki törökül, és megvillantja a karizmait. Az árus pofontól tartva megszeppen, és adja is a kendőt – persze fél áron.

Rostás Bea Piros a pécsi egyetem művészeti karán szerzett szobrászdiplomát. Egy időben abból élt Pécsett, hogy egy dzsesszzenekarral énekelt, máskor a helyi képzőművészeti életet szervezte. Most szülővárosában, Egerben lakik, ahol hiába keresnénk, egyetlen köztéri szobrát sem leljük. Hiába kopogtatott ötleteivel, eddig nem kapott megrendelést a várostól, pedig régóta izgatja, hogy megformázza a várvédő egri nőket – a rá jellemző erotikus közelítésben.

– Tudom, hol húzódik az arany középút, de én nem tudok járni rajta – így sajnálkozik, ha az egykori osztálytársaival találkozik, akik már két-három csemetét nevelnek. Bea is próbált a szokásos mederben maradni: vőlegénye volt, házasságra készült. Aztán ráébredt, hogy az égiek más pályát szántak neki: nagy szerelmekkel és csalódásokkal. Így valódi, hús-vér gyerek helyett egy vörös fürtös játékbabával járja a világot. Faklava Perron – így hívják a babát – amolyan világjáró kabala a számára.

– Mióta megadtam magamat a sorsomnak, mozgásba lendült az életem. Egyik lehetőség érkezik a másik után. Most éppen Ciprusra készülök egy szimpóziumra. Már lázban égek, mert vasárnap repülőre ülök, aztán végre dolgozhatok – újságolja, s alig várja, hogy újra nyakig poros legyen. Állítja: a márványpor egyenesen jót tesz a bőrének...