Leltár

Azért tartottam meglepőnek, egyúttal pedig érdekesnek a kérdést, mert a leltár szóval kapcsolatban inkább arról szoktak érdeklődni, hogy helyes-e a gyakran látható Leltár miatt zárva! feliratokon a kérdezők által többnyire helyesebbnek vélt leltározás helyett. Ha már szóba hoztam e témát, mindjárt meg is jegyzem, hogy bár félreértést aligha okoz, az idézett kereskedelmi feliratokon valóban célszerűbb a leltár helyett a leltározás szó használata, de most fordítsuk figyelmünket olvasónk tanulságos kérdésére!

A leltár szó a nyelvújítás idején született, a latin inventarium magyar megfelelőjeként. Megalkotója Fogarasi János, aki először lelettár formát ajánlott, de már két évvel később, 1835-ben az abból rövidített leltár változatot javasolta, s ez hamar el is terjedt. Mintájára mások ilyeneket is alkottak: lelbér, leljog, de ezek nem tudtak meggyökerezni.

A tárgyalt szóban a lel a ’talál’ jelentésű ősi, talán finnugor eredetű igével azonos, s ehhez járul a tár főnév. A szó mintája maga a már említett latin inventarium lehetett, ugyanis ez a ’rátalál’ jelentésű invenire származéka.

Olvasóim furcsának vélhetik, hogy egy ige főnévhez kapcsolódva is alkothat összetételt, hiszen bizonyára természetesebbnek érzik a főnévi vagy igenévi előtagot, mint amilyen a szó eredeti változatában (lelettár) vagy pl. a lelőhely szóban található.

Igazuk is van, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a XIX. század nyelvújítói számos igei előtagú összetételt is alkottak, s noha ezek közül igen sok nem állta ki a használat próbáját, s kihullt a nyelvből, azért több száz meg is maradt. Ezek között vannak olyanok, amelyekben csonkult igei előtag áll a szó élén, mint ezekben: fekhely, nyugágy, ragtapasz, támpont stb., de bőségesen vannak olyanok is, amelyeknek előtagja ma is élő, ma is használatos ige. Igaz, ezek sorát a nyelvújítás utáni korszak konzervativizmusa alaposan megritkította – pl. a kötszót kötőszóra, a láthatárt látóhatárra, a mérónt mérőónra, a védszentet védőszentre igazította, „javította”, azért maradt még jócskán szóalkotásbeli társa a leltárnak, s keletkezésük után 100-200 évvel már az égvilágon semmi okunk s jogunk ezeket az igei előtagú összetételeket elmarasztalni.

Tehát az olyanokat, mint a dughagyma, forrpont, hordágy, jármű, kötbér, látcső, mértan, vonzerő vagy stílusos zárszóként maga a zárszó.