Nagy zivatar, kis Lajos

Ön még a legpocsékabb időjárást is fülig érő szájjal konferálja a TV2-ben, ahol tavaly ősztől műsorvezető-szerkesztő. Az Országos Meteorológiai Szolgálatnál végzett több évtizedes kemény munkája után mi a titka ennek a derűnek? Netán a hidegfronti zivatarok töltik fel pozitív energiákkal?
– Valóban imádom a gigaméretű zivatarfelhőket! Amikor forr a légkör, az ég mintha a pokol bugyra lenne, és hatalmas erők feszülnek körülöttünk. Ilyenkor még a repülőgép is játékszernek tűnik az égen. Egyébként hidegpárti is vagyok, a téli sportokat szeretem. A kánikulát, tengerparti nyaralást csak sörrel, árnyékban tudom elviselni. „Mesélős energiámat” szerintem gazdálkodó nagyapámtól örököltem, aki máig példaképem. Mellette nőttem fel. Jártuk a határt, ültünk a bakon, ő pedig folyton mesélt. A háborúról, kulákévei megaláztatásairól, arról, hogy a szülőházunkat elvették téeszirodának, s hogy ő mindenbe bölcsen beletörődött, mert tisztában volt a retorziókkal. Az Ipoly völgyében lévő Vámosmikola nekem ma is a világ legszebb faluja! Öregségemet, nyolcadik emeleti pesti lakásunkat hátrahagyva, csak ott tudom elképzelni. 
– Élnek még a szülei?
– Sajnos korán elmentek. Drága édesanyám 48 évesen, éppen a névnapján, Erzsébetkor kapott agyvérzést. Vártuk odabent a húslevest, majd a konyhakövön feküdve leltünk rá az összetört tál mellett. Vasutas apámat ez úgy megviselte, hogy nem sokkal később ő is meghalt. János öcsém maradt egyedül otthon. Belőle remek faesztergályos és a vidék híres kertépítője lett, pázsitjának párja nincs a környéken! Belőlem meg véletlenül, a sörözéseknek köszönhetően, meteorológus.
– A „kis Lajosból”, akit iskola után mindig paraszti munkára fogtak…
– Szüleim a pesti Arany János gimnáziumba írattak, mert nemcsak bűn rossz gyerek, de egyben jó tanuló is voltam. Érettségi után, 1968-ban az ELTE matematika–fizika szakára azért jelentkeztem, mert ott láttam a legkisebb tolongást. Előtte lehúztam 11 hónap katonaságot, ahol olyan jó kis csapat verbuválódott, hogy megmaradtak a rendszeres heti sörözések. Ott hallottam az egyik egyetemi csoporttársamtól, hogy a matek mellett ő meteorológia szakos. Nocsak! Elmentem az egyik előadásukra, és nagyon megtetszett a családias légkör. A szófán ülő professzor még kávéval, teával is kínált minket. Végül a fizika szakról én is átigazoltam meteorológiára.
– Hová mehetett ilyen diplomával?
– Sok választásunk nem volt. A többség, velem együtt, az Országos Meteorológiai Szolgálathoz szegődött. Azóta persze fényéveket fejlődött ez a tudomány! Főleg a technikai háttere, miáltal mi is okosabbak lévén, pontosabb előrejelzéseket adhatunk. Hihetetlenül összehangolt csapatmunka folyik itt, világszínvonalú műszerekkel!    
– Mikor kezdett dolgozni a médiának?
– Ez a dátum feledhetetlen: 1977. január 17-én, hétfőn! Ugyanis aznap született meg a lányom, amikor én a Déli Krónikában elmondtam életem első időjárás-jelentését. Előtte volt egy kis „castingolás”, ahol engem választottak. Reggel azt se tudtam, a már vajúdó feleségem vagy a szereplés miatt izguljak jobban, de a kettő úgy kioltotta egymást, hogy halál nyugodtan „nyomtam le” élőben az ötven másodpercet. Délután jött a hír, hogy Mónikánk lett – hol volt még ultrahang, hogy fiú lesz-e vagy lány? –, én hazatelefonoztam apámnak, hogy megszületett az unokája, ő meg felrohant Pestre megkérdezni: ugye „gyerek”? Mert a mi falunk és dinasztiánk szerint csak a fiú számít „gyereknek”, a lány olyan csecsemőféle. Na, rám szakadt a felelősség, mikor a testvért terveztük, hogy „gyerek” legyen! Balázst 16 hónap alatt hoztuk össze. Nehogy szégyent valljak a falumban… 
– Balázs pedig meghozta a tévét?
– Valahogy úgy. A rádiós bemutatkozásom után egy évvel már a televízió Öt perc meteorológia című adásában mondtam heti időjárási előrejelzéseket, majd naponta a Híradóban. Ez ment 1997-ig, amikor berobbantak a kereskedelmi televíziós csatornák. A TV2 vezérkara engem szemelt ki arra, hogy másodállásban alakítsak egy csapatot csinos lányokból, akik ugyan nem szakemberek, de az irányításommal s az OMSZ információival egymást váltva ők is képesek legyenek rá, hogy aznapra, másnapra, maximum egy hétre előre elcsilingeljék, milyen idő várható. Kezdetben nem volt ínyemre ez a show-jelleg. Aztán beláttam, hogy a lányok nemcsak jó külleműek, de tanulékonyak is, és szépen beleásták magukat a dolgokba.
– Miért váltott tavaly a másodállásból tévés főállásra? 
– Én hűséges, szinte röghöz kötött típus vagyok, de kezdtem belefáradni a napi pendlizésbe. Reggel évekig a tévénél kezdtem, utána nyolc óra munka a szolgálatnál, este rohanás vissza a stúdióba. Ragaszkodtam hozzá, hogy a csatorna az OMSZ információs csomagját használja, mert a szakma világszervezete által hitelesnek tartott méréseket csak itt tudnak produkálni. Most hetente többször is bejárok feltöltekezni, úgymond ihletet meríteni a vezérlőterem pezsgéséből. Annak viszont örülök, hogy több szabad időm maradt. 
– Mire?
– Hú, soroljam!? Állok elébe a szórakoztató tévés szerepléseknek, hiszen gyerekkoromtól imádok bohóckodni! Vámosmikolán az iskola ügyeletes versmondója voltam, bár színész sose akartam lenni, főleg az állatvilág, a természet, na és a foci érdekelt. Utcán is szívesen rúgom a bőrt, tagja vagyok a médiaválogatottnak, és biciklizek, síelek, hegyi túrázom. Ötvennyolc éves koromig kétszer futottam le a maratoni távot, és hatvanévesen is szeretném ezt teljesíteni. Az internet segítségével meg unokázom. Többet látom őket, mintha Vecsésen, nem pedig Finnországban élnének. Móni lányom ugyanis diákként, az egyetem testnevelés szakán szerelmesedett bele közgazdász párjába. Aztán meg se álltak a Helsinkitől majd’ ezer kilométerre lévő Ouluig, mivel a fiú odavaló. Annyira fenn laknak északon, hogy szerintem a Télapó a szomszédjuk. Nyolcéves Fanni unokámmal korcsolyázunk, síelünk, amikor ott vagyok, a tíz hónapos Lindában egyelőre csak gyönyörködöm.
– A fia eddig nem örvendeztette meg unokával?
– Már szorgosan dolgoznak az ügyön. Ők Budakesziben laknak, náluk füvet szeretek nyírni. Balázzsal most kerültünk igazán szoros kapcsolatba, mert ő is a TV2-nél, a Tények szerkesztő-riportereként dolgozik. És ő is imádja a sportokat, csak persze sokkal ügyesebb nálam.
– Ha ennyit mozog, nem véletlenül maradt vékony. Jut eszembe: hogy sikerült a Hal a tortán produkciója?
– Remekül! Majdnem maximum pontot kaptam! Az előétel sült libamáj volt, utána töltött dagadó burgonyapürével, a desszert meg csokis túrógombóc. Drága feleségemnek hála, aki cetlikkel kitapétázta nekem a konyhát, hogy tudjam, mikor mihez kell nyúlnom. Mert haspók vagyok, szinte minden magyaros étel a kedvencem, de a főzés nem az én tudományom. Mit mondjak, fogyott azért a hideg sör is…
– A bulvársajtó szerint Molnár Anikó bájai se hagyták hidegen.
– Ennek annyi a hitele, mint az üvegbe zárt levelibéka időjóslásának. Én szeretem a szépet, de otthon belém nevelték, hogy mindent a szemnek, semmit a kéznek! Ezt csendes, szolid nejem is tudja rólam. 
– Igaz, hogy nem tudni, melyik napon született?
– Igaz. Éppen aratás volt 1950 júliusában, a férfiak a földeken güriztek. A hír kijutott persze, hogy meglett a „gyerek”, be is rúgtak rendesen ennek örömére, de mire hazajöttek, a bábaasszony nem emlékezett rá, hogy 12-én vagy 13-án történt az esemény. Apám elballagott a községházára, ahol az aznapi dátumot, 17-ét íratta be. Nyertem vele öt jó napot, a családom már 12-étől folyamatosan köszöntget minden évben...