Majmok a páncélszekrényben

– Várjon csak, utána kell számolnom… Rudabányán 1971-ben jártam először egykori professzorom, Kretzói Miklós ásatásain. Tőle vettem át a munkát 1976-ban. Nyu­­godtan mondhatjuk tehát, hogy harmincnyolc éve húz a szívem Rudabányához.

– Mit hoztak ezek az évtizedek?

– Rudabánya világviszonylatban is az emberré válás egyik legjelentősebb lelőhelye, melyet 1967 óta ismerünk. Az ország egyetlen vasércbányája felszínének szenes-agyagos meddőterületét Hernyák Gábor, a bánya főgeológusa gyakorta átvizsgálta. Ezek során különleges leleteket talált, köztük egy állkapocstöredéket. Erről aztán Kretzói Miklós megállapította, hogy egy régen kihalt emberszabású ősmajomé volt. Nevet is adott neki: Rudapithecus hungaricus.

– Mindig csodáltam, hogy egy csontdarabból szenzációs következtetéseket tudnak levonni a paleontológusok!

– Ez benne a szép. De saját szakterületén mindenki más is felismeri a különlegességeket. Aztán a leletek gyarapodásával az elgondolásoknak, hipotéziseknek megfelelően alakul a vélemény. Tény, hogy a rudabányai csontok egy tízmillió évvel ezelőtt élt állat kézzel fogható maradványai. Az viszont már más kérdés, hogy ki milyen következtetéseket von le belőlük.

– Ön például mire jutott?

– A Rudabányán előkerült felső állcsont (orrnyereg, felső fogsor) arról árulkodott, hogy az orr kiemelkedett az arc síkjából, ellentétben a ma élő orangutánokkal, akiknek elődeit Afrikában találták meg, és közvetlenül az ember elődjének tartják ma is. Kretzói professzor megállapította, hogy az emberré válás irányába azok a leletek mutatnak, melyeknek kiálló orruk volt, ezeknek a legkorábbi rokonai pedig Ázsiában éltek, tehát az afrikai elmélet megdőlni látszott. Néhány összehasonlító csontdarabka alapján arra is lehetett következtetni, hogy a Rudapithecus-egyedek az indiai és a pakisztáni egyedekkel rokoníthatók.

– Nem hördült fel ezen a szakma?

– Mivel a tanulmány a legtekintélyesebb nemzetközi tudományos folyóiratban, a Nature-ben jelent meg, mindenki komolyan vette a felvetéseket. Olyannyira komolyan, hogy Indiában és Pakisztánban is felújították az ásatásokat. Találtak is egy nagyobb arccsontot, amit a rekonstrukció után az orangután elődjének tulajdonítottak, ez pedig kizárja a rudabányai lelet ázsiai rokonságát. Tehát a korábbi rudabányai elmélet nem igazolódott, mindazonáltal tisztázott egy tudományos kérdést.

– Mi jellemzi a rudabányai leleteket?

– Kutatásaim során 1985-ben előkerült egy Rudapithecus-koponya, ami a világon a negyedik lelet a tízmillió éves időszakból. Olyan általános anatómiai jellegeket mutat, melyekből ellentmondásmentesen levezethető a mai emberhez, a csimpánzhoz és a gorillához vezető fejlődési vonal. Rudabányán idén a meglévő kétszázötven értékes lelet mellé újabb huszonöt emberszabású majomlelet került elő – köztük a Rudapithecus kéztőcsontjai, melyek nincsenek meg az ázsiai orangutánnál és más majmoknál sem –, ami megerősíti, hogy az ember, a csimpánz és a gorilla közös őse Afrikából a trópusi környezeti viszonyok kiterjedése következtében elvándorolt Európába, így a Kárpát-medencébe is, majd hét-nyolc millió évvel később az ismételt klímaváltozások miatt visszatért eredeti helyére, ahol végül lezajlott az emberré válás folyamata.

– Klímaváltozás tehát akkor is volt…

– Sokat foglalkoztam ezzel, s egyértelműen kijelenthetem, hogy nem az ember okolható a globális felmelegedés miatt, hiszen akkor is történtek klimatikus változások, amikor az ember még nem volt jelen, így nem tudott beavatkozni a természetbe. Ha valaki azt hangoztatja, hogy állítsuk meg a klímaváltozást, az az evolúcióval megy szembe. Állandó változásnak kell lennie!

– Sokféle nézet létezik. Melyiknek higgyünk?

– A szélsőséges teóriák közé tartozik, amikor az embert okolják a túlzott szén-dioxid-kibocsátásért. Ugyanakkor vannak jelentős vulkáni kitörések, melyek folyamatosan szennyezik a levegőt, de ennek következményeiről kevesebben beszélnek. Geológusként azon az állásponton vagyok, hogy a természetes tényezőknek meghatározóbb a szerepük, mint az emberi tevékenységnek. Tudomásul kell vennünk, hogy eljött a globális felmelegedés időszaka, ahogyan a földtörténeti korokban oly sokszor, s aztán majd jön a lehűlés is. Mindezek évezredeket vesznek igénybe. Most az elején vagyunk, nem kerülhető el, hogy változtassunk a szokásainkon, az életvitelünkön.

– Ellenkező esetben hová vezet az út?

– Nézze, a Föld túl fogja élni az embert.

– Ez bekövetkezhet?

– Természetesen. Miért gondolnánk azt, hogy a „csak” kétszázezer esztendeje kialakult emberi faj örökké él. Az evolúció nem állhat meg! Ha létezik egyáltalán még öt-tíz ezer év múlva emberi faj, akkor az biztosan nem olyan lesz, mint a jelenlegi. Néhány évtized múlva elérjük a húszmilliárdos népességet, ami a becslések szerint az eltarthatóság felső határa. Van egy vízióm: egy kivételezett helyzetben lévő „gengszter csoport” kitelepül majd az űrbe, akik pedig a földön maradnak, azok egyszerűen megdöglenek.

– Jelenleg még élünk, és talán kanyarodjunk vissza a jövőből a múltba. Lehet-e tudni, hogy mi az értéke egy száznyolcvanmillió éves dínólábnyomnak vagy egy tízmillió esztendős ősmajom-koponyadarabnak?

– Mivel rendkívül nagy piacuk van, az értékük is ismert. Persze nem az ásványbörzékre kell gondolnunk, ahol olcsón kínálják a csigákat, a kagylókat. Régebben a saját szememmel láttam, hogy egy német ősmaradvány-boltban négy­­száz márkáért árulták a me­­cseki dinoszaurusz-lábnyom egy darabját, amit annak idején én fedeztem fel.

– Hogyan került német boltba?

–  Kicsempészték. Az ősmaradvány gyűjtése és a vele való kereskedés illegális tevékenység. Ma­­gyarországon a jogi szabályozásával hadilábon állunk. Egyébként nehéz lenne megállapítani a védett leletek árát. Arra a szükség vitt rá, hogy kiszámoljam, mennyit ér a Rudapithecus hungaricus. Páncélszekrényt kellett szereznem a leletek elhelyezésére, hogy biztonságban legyenek, de az akkori gazdasági vezető csak legyintett, már csak nem veszünk a majmoknak páncélszekrényt. Mire én megjegyeztem, hogy a gyűjteményünkben található nemesfémeket, aranyakat, gyémántokat így őrizzük, s ez az értékesebb őslénytani anyagoknál is indokolt lenne. Ekkor számoltam ki, mennyi pénzt áldoztunk az ásatások során a majomcsontok begyűjtésére. Az aranyénál tízszer többet ér egy gramm belőle. Lett is rögtön páncélszekrény.

– Biztosítást kötöttek a csontokra?

– Miután felbecsülhetetlen értékről van szó, sok értelmét nem látom. Ha netán bármelyik darab megsemmisülne, úgysem lehetne pótolni. Természetesen a szükséges biztonsági feltételek megvannak. Az ősmajom eredeti koponyamaradványait kiállításon legfeljebb néhány óráig vagy egy-két napig tárjuk közszemlére, leginkább másolatban mutatjuk be a közönségnek. Rendkívül törékeny leletről van szó, mindössze ketten foghatják kézbe: kanadai kollégám és én. Nem mindegy ugyanis, hol és hogyan nyúlunk hozzá. Legtöbbször mi magunk is csak a pontos másolatot szoktuk vizsgálni.

– Legalább a rudabányaik láthatják?

– Amikor 1999-ben megtaláltuk a Gabi névre keresztelt koponyát, az ásatás végén egy napra kiállítottuk Rudabányán. Kétezren nézték meg. Ez a maga nemében is páratlan rekordnak számított egy évente hatezer látogatót vonzó múzeumban. Persze nem mindenki volt elégedett a látvánnyal. Többen elcsodálkoztak, hogy milyen kicsi, mire borgőzös hangon beszólt valaki, nem kell csodálkozni, hiszen nő!