Legyen a spájzban választék

– Szokott számot vetni, hol tart az életműve?
– Nem erről szól a tevékenységem. Napról napra végzem a dolgomat, az eredmények meg halmozódnak, de nem előre elkészített tervek alapján. Fiatalabb koromban elképzeltem: ha bizonyos ügyeket kiharcolunk, azok majd maguktól működnek. Ez azonban nem így van! Mindig elölről kell kezdenünk, vagy legalábbis lendületben kell maradnunk. Ha a népzenei mozgalmat vesszük alapul – melynek elindításában én is részt vettem –, majdnem negyven évet kellett várni arra, hogy a Zeneakadémián egyetemi szinten lehessen tanítani népzenét.

– Menet közben adódtak olyan pillanatok, amikor legszívesebben feladta volna?
– Nem is egyszer. Számomra meglepő, hogy az egyetemi szintű oktatás éppen akkor valósul meg, amikor válság van. Érezhetően elindult egyfajta tisztulási folyamat, talán még az igazság órája is elérkezik. Bizonyságot nyer, hogy a tehetetlenség is előre viheti a folyamatokat. Hogy történelmi múltunkból hozzak példát: amikor a török időkben az ország három részre szakadt, a felhalmozódó energiáknak köszönhetően a magyar kultúra hatalmasat lódult.

– Akkor nem kell nekikeserednünk…
– Én is egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítok a kultúrának, ami a műveltség felhalmozódásától a színvonalas oktatási rendszer meglétén át az emberek tudatos gondolkozásáig sok mindent magába foglal. Hadd hozzak még egy történelmi példát. A Kárpát-medencében a XVI. században alakult ki a jelenlegi etnikai tagozódás, Magyarország elvesztette politikai és gazdasági hatalmát, gyakorlatilag el kellett volna tűnnie a térképről. Ennek ellenére még négyszáz évig fenn tudta tartani annak látszatát, hogy létező ország, ez pedig felér egy természeti csodával. Ebben nagy szerepet játszott, hogy az emberekben az előző pár száz év során kialakult az összetartástudat, ami Európában is párját ritkította.

– Most is nagy szükség volna összetartásra!
– Meglévő értékeinket egyre inkább elherdáljuk, mert az emberek nincsenek tisztában azzal az erővel, amit ezek képviselnek. A nagy tarolások időszakát éljük. A magyar történelemből vett példák viszont azt is bizonyítják, hogy igenis ki lehet tartani.

– Hasonló erővel bír a népi kultúra is, ezért létezik még mindig?
– Ezt azoknak a nagyszerű embereknek köszönhetjük, akik rendszerektől, politikai helyzetektől és aktuális háborúktól függetlenül áldozatos munkát végeztek az ügy érdekében. Ha csak a népzenét és a néptáncot nézzük, százötven-kétszáz esztendős múlt áll mögöttünk. Amikor a hetvenes években elkezdtük forszírozni, hogy örökségünkkel kellene kezdeni valamit, szinte tálcán kínálta magát a gyűjtemény. Amiről aztán hamar kiderült, hogy nemcsak egy felkazlazott adatkupacról van szó, hanem kiértékelt, elemezett, európai összefüggésrendszerbe beágyazott anyag maradt ránk.

– Eszerint hátra lehet dőlni a fotelban?
– Dehogy! Nincs teljesen feldolgozva, de java része már az interneten is hozzáférhető. Mennyivel könnyebb helyzetben vannak a növendékeim, hogy egyetlen kattintással kincsekre találhatnak, nem kell az adatokat dugdosó hivatalnokok előtt megalázkodniuk.