Mint telefonnak a töltő…

– Mégiscsak Mórahalmon, a szülővárosodban kellett volna találkoznunk, ott talán nyugodtabban beszélgethetnénk.
– Megoldhatatlan. Holnap indul a szépségkirálynő-választás kéthetes felkészítő tábora Nógrádgárdonyban. Ráadásul, amint látod, nyakig ülünk az X-Faktorban.

– A show-ügyekben kevésbé tájékozottak kedvéért: mi is lesz ez?
– Az X-Faktor az RTL Klub eddigi legnagyobb zenei tehetségkutató műsora. Ősszel indul, most a válogatás kellős közepén tartunk. A Csillag születikhez hasonlóan nemcsak műsorvezetője leszek, de szerkesztőként is dolgozom benne.

– Itt is rád hárul majd a feladat, hogy műsorvezetőként bejelentsd a kiesőknek: csomagolhatnak. Hogyan lehet erre lelkileg felkészülni?
– Ez a munkám, de nyilván nem tudok teljesen kívülálló maradni. Akik a finisbe jutnak, már mindannyian közel állnak hozzám, az eredményhirdetéskor mi is velük izgulunk. Túlzottan nem kenődök el a kiesők miatt, mert nem feltétlenül az a nyertes, aki a versenyen győz. Azzal, hogy valaki bekerül a műsorba – függetlenül attól, hol esik ki –, olyan lehetőséghez jut, amivel a legtöbben tudnak élni.

– Ugyanakkor nem egy példa mutatja, hogy nehezen dolgozzák fel a résztvevők akár a sikert, akár a kudarcot.
– Aki nem fokozatosan szokik a nyilvánossághoz, annak ez furcsa helyzet. A műsor általában megváltoztatja az életüket, de mi mindent elkövetünk, hogy erre is odafigyeljünk. A mai napig tartjuk velük a kapcsolatot, utógondozzuk őket.

– Van olyan szereplő, akivel szorosabb lett a viszonyod, mint munkakapcsolat?
– Megvan a saját életem, a barátaim, többre már nincs energiám. Itt olyan intenzív munka zajlik, hogy csak győzzem mellette életben tartani a magánéletem. Mégis sok időt töltök a barátaimmal, nekem ők a hobbim.

– Őket még otthonról ismered?
– Igen, gimnáziumi, szegedi barátságok ezek. Van egy nyolcfős társaságunk, csak csajok. A munkahelyi bará­taim is nagyon fontosak, de a régiek a másik oldalt, a civil részt jelentik, amire nagyon nagy szükségem van. Ők egészen másfajta közeg, egészen másfajta kontroll.

– És hogyan működik ez a kontroll?
– Rajtuk keresztül látom, hogy az életben mennyi minden más történik, mint ami itt, házon belül lényeges. Itt hajlandóak vagyunk elborulni és teljesen elmerülni abban, amin dolgozunk. Ők viszont mindig a
realitást tükrözik számomra.

– A műsoraitok által közvetített, pontosan megtervezett és felépített világ sokszor valóban távol áll a
realitástól. Most, az interjúra se jöhetett velem a fotós kollégám, hogy lencsevégre kapjon csak úgy, spontán.
– Ez csupán a rossz tapasztalatok miatt alakult így. Mert számtalanszor előfordul, hogy jön egy fotós, készít képeket. Sötét van, nincs elkészítve a hajam, nem tudom úgy kifesteni magam, mint egy stúdióban, nincsenek bevilágítva a helyek, a háttérből kilóg egy kábel.

– De ez az élet. Nem szerethetőbb valaki, ha nem a tökélyt sugározza? Ha megmutatja esetleg a gyenge pontjait?
– De, abszolút. De a kettőnek semmi köze egymáshoz. Attól, hogy valakiről készül egy rossz kép, még nem lesz szerethetőbb. Nyilván az ember minden helyzetben próbálja a legjobb képet mutatni magáról; olyan ösztön ez, amit nehéz lenne kiirtani. Szándékosan senki nem hibázik, én sem teszem. De mindenképp fontos, hogy valaki emberi tudjon maradni. A reggeli műsor négy órája például épp elég alkalmat ad arra, hogy bakizzak és szoktam is. Azt is tudom, hogy borzasztó sok embert irritálok és idegesítek. De ilyen vagyok. Hosszú tanulási folyamat volt, mire feldolgoztam: nem lehet mindenkinek megfelelni.