Életigenlő kertész a háztetőről

Túl a nyolcvanon is fiatalos, mindkettőnknek természetes, hogy tegeződünk.
– Mivel kínálhatlak meg benneteket? Bodzaszörppel, zsurlóteával vagy birsalmasajttal?

– Köszönjük, mindegyikkel, és ebben a sorrendben! Ugye, ez mind saját termés?
– Hát persze. Nézzétek, ezt a zsurlót a közeli réten szedtem, de a kertemben is van rengeteg gyógynövény, mind olyan, amely itt őshonos és jól érzi magát. Az ott például menta, a kerítés mellett pedig virágzik a bodza. Nemrégen meglepték a levéltetvek, és mivel a katicabogarak nem győzik az irtásukat, rebarbaralevélből főztem permetlevet. De közben a háti permetezőgépem fölmondta a szolgálatot. Nem keseredtem el, a levet vödörbe öntöttem, belemártottam a söprűt, és azzal csapkodtam be.

– Én nem is gondolnék erre, pedig van rebarbarám. Egyszerűbb, ha bekeverek valamilyen vegyszert.
– Ez elég nagy baj, hiszen lehet természetes módon is kertészkedni, csak nagyobb odafigyelést igényel. Erről írok nektek rendszeresen Élő kert című rovatomban, mert azt szeretném, ha minél többen rádöbbennének arra, hogy nem mérgezhetjük magunkat és környezetünket a végtelenségig.

– Ezért lettél lelkes híve a hazai biogazdálkodás elterjesztésének? Amikor huszonöt évnél is régebben megalakult a Biokultúra Egyesület, ott bábáskodtál felette.
– Nem tudom elviselni, ha a zöldséget, a gyümölcsöt agyonpermetezik. Egyébként pedig nekem nem tetszik se a bio, se az öko elnevezés, mert nem magyaros. Én azt mondom, nekem életigenlő kertem van, ami ugyanazt jelenti. Nézd, nálam otthon érzik magukat még a madarak is, amelyek hűséges segítőim a kártevők irtásában.

– Ezt már a háztetőről szemléljük, hiszen közben minden megerőltetés nélkül, pár lépcsőn felmásztunk a dombházad tetejére, ahol pipacsok virítanak meg újabb gyógynövényekre lelünk. Miért éppen ilyen dombházat építettél magadnak?
– Már nyolcvan felé közeledtem, amikor beköltöztem életem első kertes családi házába. Tudom, nagy fába vágtam a fejszét, amikor építkezni kezdtünk, ráadásul nem is hagyományos házat. Azt mondják erre, dombház, de én ezt is életigenlő háznak nevezem, mert szinte minden természetes alapanyagból készült benne, és együtt lélegzik a természettel. Amikor először láttam ilyen építményt, párommal, Ildikóval elhatároztuk, hogy mi is ilyet fogunk építeni. Akkor mosolyogva azt mondtuk, mi így akarjuk majd alulról szagolni az ibolyát, hiszen az is virít a háztetőn. Nagyon hasonló, mint régen a nádfedeles vályogházak voltak, ahol nyáron hűvös volt, télen pedig nem szökött ki a kályha melege.