Irány az olimpia!

– Izgulsz, amikor nincs melletted a kislányod? – igyekszem „leleplezni” az aggódását, amikor egy óbudai kávézóban látótávolságba, az asztalra készíti a telefonját. Megnyugtat, engem és magát is: a férje már útközben küldött egy SMS-t, hogy Panna szépen elaludt.
– Most kezdek átlépni egy lélektani határt, enyhült bennem az a szorítás, hogy nekem minden pillanatban a lányom mellett kell lennem. Ennek ellenére legfeljebb két-három órára hagyom a férjemre vagy anyukámra, mert úgy gondolom, az én feladatom egy kisbaba ellátása. Ráadásul olyan gyorsan fejlődik, változik, hogy nem akarom kihagyni ezt a megismételhetetlen időszakot.

– Nem csináltál titkot abból, hogy Panna lombikbébiprogram segítségével született. Mennyire viselt meg benneteket az ezzel járó tortúra?
– Lehet, hogy furcsán hangzik, de nekünk nem jelentett szörnyű időszakot. De jogos a kérdés, az emberek többsége valóban nehezen vesz bármilyen akadályt, ha meg kell küzdenie valamiért. Volt az életünkben fél év, amikor abban a tudatban éltünk, hogy egyáltalán nem lehet gyerekünk. Ilyen előzmény után, mikor megtudtuk, hogy mégiscsak létezik segítség, mi lelkesen vágtunk bele. Másodszorra minden tökéletesen sikerült.

– Szerencsések vagytok. Nem egy történetet hallottam arról, hogy a lombikbébiprogram szakítópróbát jelentett a kapcsolatban…
– Azalatt a bizonyos fél év alatt rájöttem: én nem egyszerűen csak gyereket akarok, hanem Krisztiántól szeretnék. A mi kettősünk akkor is ugyanilyen erős maradt volna, ha Panna mégsem adatott volna meg. Hiszem, hogy a gyermek csak vendég a háznál. Még ha most hosszú évekre ő kerül is az első helyre, de egyszer kirepül majd, és újra mi ketten maradunk egymásnak a férjemmel.

– Egy cseppet sem féltetted az alakod a várandósság alatt? Mégiscsak egy fitneszkirálynő hibátlan testéről van szó!
– Cseppet sem aggódtam emiatt. Tizennégy kilót szedtem fel – ami azóta le is ment –, és nagyon élveztem a testem változását, ahogy nő a pocakom, ahogy mocorog bennem egy új élet… Nekem lételemem, hogy egészségesen táplálkozom és mozgok, tehát nem jelentett áldozatot, hogy kismamaként vigyázzak magamra. Életem „leglazább” időszaka a szoptatás első hat hónapja volt, például annyit fagyiztam, mint egész addigi életemben. Bevallom, sohasem élveztem annyira a mozgást, mint most, Panna születése óta.

– Egy hajdanvolt élsportoló szájából, aki minden lehetséges díjat megnyert, ezt nehéz elhinni!
– Régen, hogy élvezhessem a sportsikereimet, az odavezető út sok küzdelemmel és lemondással is járt. Most viszont, hiába másoknak tartok heti néhány órát, nekem tesz jót minden mozdulat. Biztos vagyok abban, hogy a testmozgásnak köszönhetem, hogy engem elkerült a szülés utáni depresszió. A fizikai aktivitás levezeti a feszültséget, a stresszt, jókedvvel és energikusan rohanok vissza Pannához. Minden édesanyának ajánlom!

– Eleinte a mozgás papnőjeként kötelezted el magad, aztán később a Súlykontroll életmódváltó programodban hangsúlyos részt kapott a táplálkozás is. Ha fogyni szeretnénk, hol van a kettő közt az igazság?
– Fele-fele arányban fontosak; az erősen túlsúlyosaknál kicsit eltolódik az arány a táplálkozás felé. De alapigazság, hogy szépen fogyni és az eredményt meg is tartani csakis mozgással együtt lehet, a diéta önmagában kevés. Az a tapasztalatom, hogy az én munkám legfontosabb része nem az órák tartása, hanem a bizalmas beszélgetések az emberekkel, mikor elárulják, hogy elégedetlenek magukkal, és tanácsot, megerősítést kérnek.